Bejegyzések

Iskolai programok

Kép
2 hónapja és két hete vagyok Chilében. Már előre tudom, hogy a következő pillanat mikor feleszmélek az lesz, amikor már a repülőn fogok hazarepülni. Még mindig nagyon furcsa, hogy itt vagyok, de a legtöbb dolog már olyan, mintha egész életemben ugyanígy lett volna. Például már nem tudok visszaemlékezni milyen volt egyenruha nélkül suliba járni, mert most már ez a természetes. A legtöbb dolgot már el tudom mondani spanyolul, sőt már rendes beszélgetéseim is vannak. Nagyon hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak, mert néha „elfelejtem”, hogy spanyolul kéne beszéljek és angolul szólalok meg, mert sokkal egyszerűbb. Ilyenkor vagy nem reagálnak rá, vagy szólnak, hogy nem jó a nyelv. Pár napja pedig először álmodtam spanyolul, amit annak tekintek, hogy az agyam egyre jobban rááll a spanyolra. Nyelvekkel kapcsolatban meg szeretném említeni, hogy találkoztam egy magyar családdal, akik itt élnek Valparaísoban. Őszintén szólva, még sosem éreztem magamat ennyire furán és felszabadultan, miko…

Fiestas patrias

Kép
Az ünnep, amit a gyerekektől kezdve az idősekig mindenki vár, egész évben. Az osztálytársaim a napokat is számolták vissza. A „Fiestas patrias” Chile nemzeti ünnepe, amikor a Spanyolországtól való függetlenedésüket ünneplik. Az ünnep maga szeptember 18.-án van, de az ünneplést már előtte való héten megkezdik és utána is folytatják. A suliban az egész hét ki volt adva szünetnek. Mindenki azt mondta, hogy ez a legjobb része az évnek.

Szeptember 15.-én a barátaimmal elmentünk a Sportingba, ami egy fonda Viña del Marban. Úgy kell elképzelni, mint egy nagy vásárt, tele kajával, játékokkal, ahol ajándékokat nyerhetsz és vidámpark szerű része is volt. Egy anticuchot ettem és megkóstoltuk a terremotot, ami szintén egy chilei alkoholos ital. A jelentése szó szerint földrengés, benne pedig ananászlé, grenadine (valami szirupféleség), ananász fagyi és egy kis pipeño (hasonló a borhoz) található. Kipróbáltunk pár játékot és nyertem is egy plüss macit, majd egy koncertet néztünk meg. A bandát nem i…

A Rapa Nui tánc

Kép
A napok egyre csak telnek, már lassan két hónapja Chilében vagyok. Mintha gyorsabban telne az idő mióta itt vagyok. Furának tűnik, hogy 1 éve ilyenkor ez még mind csak egy álom volt, most pedig ebben élek. Viszont véget ért a minden tökéletes korszak, megtapasztaltam milyen az igazi honvágy, mikor semmi de semmi nem jó. És kezdek rátalálni az árnyoldalaira is Chilének. Az előző bejegyzésem óta három hét telt el és mostantól kicsit gyakrabban szeretnék posztolni. Az elmúlt három hétben ünnepeltük a fogadó tesóm, Eliecer és Luciano szülinapját is. Most már én is tudtam énekelni a köszöntésnél, mert annyiszor hallottam már. Rengeteg empanadat ettem, kipróbáltam a piscolat (persze csak mértékkel), ami a chilei alkoholos ital, pisco és cola keveréke. A következő hétvégén pedig családi ebédre hívott meg minket Señora Evelyn, viszont csak a fogadó anyukám, a barátja és én mentünk, mert a fogadó tesóim és a fogadó apukám elmentek Kolumbiába 10 napra. Nagyon finom volt az ebéd, és újfent renget…

Az első földrengéseim

Ebben a bejegyzésben az eddigi tapasztalataimat, megfigyeléseimet fogom megosztani Chiléről. Sokban különbözik Magyarországtól és Európától minden, ami itt van, viszont még sem ért nagyobb kultúrsokk. 1.Földrengések A címben helyes volt a többes szám, mert egy napon belül két földrengést is átéltem. Az elsőnél a szobámban ültem és egy nagyon erős hangra lettem figyelmes és arra, hogy mozog a föld alattam. A nappaliból már kiabáltak is, hogy menjek oda. Mire teljesen leesett, hogy mi is történik már vége is lett. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hangos egy földrengés. A második pedig másnap reggel a suliban történt. Matekon ülünk és egyszer csak ugyanolyan erősséggel elkezdődik a földrengés. A tanár várt egy kicsit, majd mikor látta, hogy nem vészes és nem kell ki menni a teremből folytatta az órát. Többen is nézték a reakciómat, mert tudták, hogy Magyarországon nem igazán vannak földrengések. Nagyon gyakoriak a földrengések itt, az emberek hozzá vannak szokva, fel vannak rá készülve, …

Az első hetek

Kép
Mióta megérkeztem Chilébe nagyon gyorsan történnek az események. Viszont olyan sok történés van, hogy nem 3 hétnek tűnik az ittlétem, hanem több hónapnak. Az első és legfontosabb dolog a család. Kezdünk összeszokni és beállni egy mindennapi kerékvágásba. Az első hétvégén elvittek az óceánhoz Viña del Mar-ba, amit akkor láttam először életemben. Teljesen más volt a hangulata, mint egy tengernek.

Múlt héten pedig Rancagua-ban voltunk, ahol a nagypapa és további rokonok laknak. Az ilyen családi pillanatok az olyanok, amiket sosem tudna az ember egy másik országban kipróbálni, ha csak utazik.
A második dolog, amiről írni szeretnék az a suli: -egyenruha hordása kötelező -az én iskolámban nincs fűtés, ezért mindig fázom, és mindenki kabátban van egész nap -az órák sokkal lazábbak, mint Magyarországon -8-kor kezdődik a tanítás, három 90 perces és egy 45 perces óra van délelőtt -az ebédszünetben haza lehet menni, vinni kaját a suliba vagy elmenni valahova enni -a délutáni órák 15:15-kor kezdődnek é…

Utazás Chilébe és az orientáció

Kép
Augusztus 2.-án, csütörtökön eljött a (számomra) várva várt nap, amikor elutazok Chilébe egy évre. Negyed ötre kellett a reptéren legyünk, de már jóval előtte megérkeztünk. Az AFS-es önkéntes odaadta a szükséges dokumentumokat és a pólót. Elköszöntem mindenkitől, majd a biztonsági ellenőrzés után izgatottan vártam, hogy induljon a gépem Párizsba. Még nem igazán éreztem, hogy tényleg elfogok menni egy évre. 18:30-kor felszállt a gép és 20:30-kor már Párizsban landoltunk. Az utolsó sorban ültem egyedül, szóval volt helyem. Párizsban majdnem 3 órát kellett várjak. A terminált és a kaput könnyen megtaláltam, majd beletörődtem, hogy álmosan egyedül fogok ott ülni. DE egy fiú táskáján megláttam egy AFS-es bilétát, odamentem hozzájuk és kiderült, hogy ők is Chilébe mennek cserediáknak 1 évre. Hárman voltak Finnországból. Később találkoztunk az 5 francia diákkal is. 23:40-kor megkezdődött a beszállás. A gép hátuljában ültem, sajnos nem ablak és nem is folyosó mentén, hanem középen. Az út nagy…

A családom

A készülődésem legnehezebb és legstresszesebb része az volt, hogy az utolsó pillanatokig nem volt fogadócsaládom. Nem olyan jó érzés, hogy nem tudod, hol fogod tölteni az elkövetkezendő egy évedet 13.000 km-re az otthonodtól. Plusz mindenki ezt kérdezgeti tőled és csak annyit tudsz válaszolni, hogy „Sajnos még nem tudom hol leszek”.
De azt is elmondhatom, hogy annál nincs jobb érzés mikor végre meglátod a jövendőbeli családodat. Bár ezt a pillanatot nem a Külügyminisztérium várótermében terveztem, ahol nem volt wifi és Anyukám mobil netének imádkoztam, hogy betöltse az oldalt. Minden valóra vált, amire csak vágytam: 3 fogadótesóm lesz, nagyon szép helyen, közel a fővároshoz és pár nagyobb városhoz, 20 percre az óceántól.  Most már még nagyobb izgalommal készülhetek a kevesebb, mint egy hét múlva esedékes kiutazásomra. A következő nagy feladatok az ajándékvásárlás és a pakolás.