Latin-Amerikai kalandozás

Mióta megérkeztem Chilébe nagyon gyorsan történnek az események. Viszont olyan sok történés van, hogy nem 3 hétnek tűnik az ittlétem, hanem több hónapnak. Az első és legfontosabb dolog a család. Kezdünk összeszokni és beállni egy mindennapi kerékvágásba. Az első hétvégén elvittek az óceánhoz Vi ñ a del Mar-ba, amit akkor láttam először életemben. Teljesen más volt a hangulata, mint egy tengernek. Az óceán Vi ñ a del Mar-ban Sárkányeregetés a fogadó tesókkal   Múlt héten pedig Rancagua-ban voltunk, ahol a nagypapa és további rokonok laknak. Az ilyen családi pillanatok az olyanok, amiket sosem tudna az ember egy másik országban kipróbálni, ha csak utazik. Családi vacsora Lo Miranda-ban A második dolog, amiről írni szeretnék az a suli: -         egyenruha hordása kötelező -         az én iskolámban nincs fűtés, ezért mindig fázom, és mindenki kabátban van egész nap -         az órák sokkal lazábbak, mint Magyarországon -         8-kor kezdődik a tanítás,

Augusztus 2.-án, csütörtökön eljött a (számomra) várva várt nap, amikor elutazok Chilébe egy évre. Negyed ötre kellett a reptéren legyünk, de már jóval előtte megérkeztünk. Az AFS-es önkéntes odaadta a szükséges dokumentumokat és a pólót. Elköszöntem mindenkitől, majd a biztonsági ellenőrzés után izgatottan vártam, hogy induljon a gépem Párizsba. Még nem igazán éreztem, hogy tényleg elfogok menni egy évre. 18:30-kor felszállt a gép és 20:30-kor már Párizsban landoltunk. Az utolsó sorban ültem egyedül, szóval volt helyem. Párizsban majdnem 3 órát kellett várjak. A terminált és a kaput könnyen megtaláltam, majd beletörődtem, hogy álmosan egyedül fogok ott ülni. DE egy fiú táskáján megláttam egy AFS-es bilétát, odamentem hozzájuk és kiderült, hogy ők is Chilébe mennek cserediáknak 1 évre. Hárman voltak Finnországból. Később találkoztunk az 5 francia diákkal is. 23:40-kor megkezdődött a beszállás. A gép hátuljában ültem, sajnos nem ablak és nem is folyosó mentén, hanem középen. Az út