Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2018

AFS-es kirándulás

Kép
A körzetemben összesen hatan vagyunk cserediákok, ami valójában elég sok. Viszont mindannyian különböző városokban lakunk. Két lány Japánból, ők január elején hazamennek, mert keresztféléves programmal érkeztek. Az olasz és a svájci lány, velem egy időben repültek Chilébe. A hatodik Németországból, de ő nem cserediák, hanem önkéntesként dolgozik egy cégnél. Ezt a kirándulást, amire mentünk minden évben megszervezik a körzetben. Reggel 8-kor volt a találkozó a körzetelnökünk házában és az ő kocsijával vágtunk neki az utunk első célpontjához, ami körülbelül 1 órás útra, Isla Negra volt. A híres Nobel-díjas költő, Pablo Neruda egyik háza Chilében itt található. Ezenkívül még kettő látogatható meg, az egyik Santiagoban a másik pedig Valparaisoban. Viszont az írónak ez volt a kedvenc helye, amit őszintén meg tudok érteni, mert sugárzott a nyugalom belőle és még én is kiegyensúlyozottabb lettem az idő alatt, amíg ott voltunk. A nevével ellentétben nem egy szigetről van szó, és eredetileg