AFS-es kirándulás

A körzetemben összesen hatan vagyunk cserediákok, ami valójában elég sok. Viszont mindannyian különböző városokban lakunk. Két lány Japánból, ők január elején hazamennek, mert keresztféléves programmal érkeztek. Az olasz és a svájci lány, velem egy időben repültek Chilébe. A hatodik Németországból, de ő nem cserediák, hanem önkéntesként dolgozik egy cégnél. Ezt a kirándulást, amire mentünk minden évben megszervezik a körzetben.

Reggel 8-kor volt a találkozó a körzetelnökünk házában és az ő kocsijával vágtunk neki az utunk első célpontjához, ami körülbelül 1 órás útra, Isla Negra volt. A híres Nobel-díjas költő, Pablo Neruda egyik háza Chilében itt található. Ezenkívül még kettő látogatható meg, az egyik Santiagoban a másik pedig Valparaisoban. Viszont az írónak ez volt a kedvenc helye, amit őszintén meg tudok érteni, mert sugárzott a nyugalom belőle és még én is kiegyensúlyozottabb lettem az idő alatt, amíg ott voltunk. A nevével ellentétben nem egy szigetről van szó, és eredetileg nem is ez volt a városka neve, csak Pablo Neruda miatt nevezték így el.

A Neruda név a chilei zászlón

Kilátás Pablo Neruda házából

A házában múzeum található, ahova mi is bementünk és audio guide készülékekből hallgattuk meg a történetét. Őszinte leszek, nem értettem semmit, mert spanyolul volt minden és annak ellenére, hogy már van bizonyos szókincsem, ilyen szinten még nem értek. De ennek ellenére a látvány elbűvölt, mert gyönyörűen és ízlésesen volt berendezve. A hálószobától pedig egyenesen elvoltam ájulva, eltudnám magamat képzelni, amint erre a kilátásra ébredek minden reggel. Maga az udvar ingyen is meglátogatható és már ez is nagy élmény.

Effi(svájc), Fuyu (japán), Sandra (olasz) és én

 Mindenhol színes virágok találhatók, a tenger pedig olyan kék, mintha nem is lenne igazi. Készítettünk rengeteg fotót, kiélveztük a gyönyörű tájat és már éppen távoztunk a múzeumból, mikor meghallottam, hogy egy nő magyarul beszél a kisfiával. Lesokkolva néztem utánuk. A két japán lány bíztatott, hogy menjek és szólítsam meg őket. Így is tettem és legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy a chilei magyar nagykövettel és a családjával futottam össze. Újfent elképesztően fura volt magyarul beszélni, de sajnos sok időm nem is volt, mert mennem kellett. Teljesen feldobódva folytatódott a napom, egy nagy boldogságlöketet adott, hogy magyarul beszélgettem. Még mielőtt elhagytuk volna Isla Negrát lementünk a tengerpartra és a nagy köveken sétáltunk egy kicsit, majd szétnéztünk az árusoknál.

A ház a tengerpartról

Mivel már dél körül járt az idő mindenki éhes volt, így Pomaire felé vettük az irányt, ami kicsit több mint egy órás útra volt. Leginkább az Erdélyben lévő Korondhoz tudnám hasonlítani. Mindenhol kirakodó vásár volt, de rengeteg kézzel készített edényt és dísztárgyat láthattunk. Legelőször ebédelni mentünk. Kipróbáltam a Pastel del Choclot, ami nem igazán ízlett. De a többiek mondták, hogy nem volt a legfinomabban elkészítve, ezért meg kell még egyszer próbálnom, amit otthon készítenek. Ez egy igazi chilei étel, a tetején kukoricából készült pép szerűség van, ami édes. Az alján pedig csirke és tonhal volt. Nekem túlságosan édes volt a kukoricás cucc. Ebéd után elindultunk sétálni az utcákon és nézelődtünk a vásárban. Vettem egy pár szuvenírt, ettünk fagyit és megnéztük élőben, hogy hogyan készítik kézzel az edényeket.

Pastel del Choclo

Óriás empanada Pomaireban

A kézzel készített edények 

A nap utolsó megállója Santa Domingo és San Antonio voltak. Egymás mellett található a két város. Santa Domingoba mentünk először, ahol csak óriási és gyönyörű házak vannak. A tengerparti része pedig lélegzetelállító volt a hatalmas szikláival. És ami még nagyobbat dobott a látványon, az a lemenő nap volt.

Santa Domingo híres kövei és a lélegzetelállító kilátás

 San Antonio, az előbbivel ellentétben, igazi kikötő város, szépnek nem feltétlenül nevezném, de annak is volt valami vonzereje. A kikötője nagyobb, mint Valparaisonak, pedig jóval kisebb város.

San Antonio kikötője

Már a nap is lement

 A halpiac, már szinte teljesen üres volt, de ez várható volt este 8-kor. Ami leginkább meglepett, hogy a parton rengeteg fókát láttunk. Egyáltalán nem számítottam rájuk, viszont imádtam őket. Nyugodtan feküdtek, de néha-néha teljesen véletlenszerűen megharapták, megbökték a mellettük lévőt, mire az nagyot bőgött, vagy elkezdett mozgolódni és vissza ütött. Elnézni volna őket órákig, de sajnos el kellett indulnunk haza felé, mert egy másfél órás út várt még ránk és másnap pedig suli.

A fókák

Nagyon jó program volt és végre lehetőségünk volt felfedezni a közelben lévő gyönyörű helyeket is.