Latin-Amerikai kalandozás

Északtól délig- 1.rész Január 20. egy teljesen normális napnak indult, mégsem volt az, mert elérkezett a hónapok óta tervezett nap, mikor is Anya és Kinga megérkeztek Chilébe. A fogadó anyukámmal és Evelynnel mentünk el értük Santiagoba a reptérre. Nagyon izgatott voltam, mert már kerek fél éve nem láttam őket. Egy órába telt, mire sikerült kijutniuk. Leírhatatlanul fura volt őket látni és megölelni. Olyan érzésem volt, hogy semennyi idő sem telt el azóta, mióta augusztus 3-án elváltunk, de mintha mégis évek teltek volna el. Ugyanolyanok voltak, de mások. Sikerült rájönnöm, hogy ami leginkább megváltozott az én vagyok. "Mikor Helga eldöntötte, hogy Chilébe akar menni cserediáknak, az első reakciója mindenkinek az volt: Miért pont Chile? A világ másik oldalán, egy általunk kevésbé ismert földrészen egy még kevésbé ismert ország. Ő azonban ragaszkodott a választott országhoz, meggyőzte a szüleinket és meg is kapta azt az egy magyar diáknak szóló helyet. Nehéz volt elválni 2...

Az első karácsonyi időszakom, mikor nem voltam bezsongva, hogy jönnek az ünnepek. A karácsonyi hangulatom elveszett, pontosabban elő sem került. Nem tudom, mások hogyan vannak ezzel, de 35-38 fokban még decemberben sem éreztem magam, nemhogy karácsonyi érzésem legyen. Ennek ellenére a karácsonyi bevásárlást ugyanolyan izgalommal tettem meg, mint mindig. Mint az előző írásban is említettem, december 22.-én érkeztünk meg a fogadó tesómmal a sulis utunkról és vártak minket a reptéren. Mivel a fogadó anyukám és apukám külön élnek, így minden évben felosztják, hogy melyik ünnepen kinél vannak a gyerekek. Ebben az évben az apukával karácsonyoztunk. A szülővárosába mentünk, Talcaba, ami bár délebbre van onnan, ahol én lakom, sokkal melegebb van itt, mert nincs tengerpart mellett. Az óceán hűtő hatása azért elég erősen érzékelhető. Ebben a városban 203.000-en laknak, ami, magyar viszonylatban, elég nagy, de Chilében ez nem kiugró. Neki itt lakik szinte az egész családja, ami óriási. Pontos...

Az előző bejegyzésem óta rengeteg idő eltelt, aminek nagyon egyszerű az oka: nyári szünet volt. Annyi programom összegyűlt, hogy meg tudnám összesen számolni a napokat, amikor csak otthon voltam és nem csináltam semmit. Több bejegyzésen keresztül elmesélem a nyári élményeimet, utazásaimat. A tanév itt december 5-én zárult. A következő pár napban próbáltam a karácsonyi ajándékokat beszerezni a családtagoknak, ismerősöknek és kiélvezni a meleget az óceánparton. December 11-től egészen 15-ig San Fernando-ba látogattam el, hogy meglátogassam az egyik török lányt, aki szintén AFS-es cserediák. Ez volt a legelső alkalom, hogy Chilében egyedül utaztam. Érdekes volt számomra látni, hogy milyen egy másik cserediák élete a családjával és nem hazudok, teljesen eltért az enyémtől. Bengisu, a török lány „vidéken” lakik, vagyis a várostól kb. 15 percre a semmi közepén. A közelben nincsenek szomszédok, csak a nagy telek, kilenc kutya és a szőlőültetvények. Plusz nincsen mivel közlekedni, csak ha...

Eljutottam a világ végére. Na jó, ez így nem teljesen igaz, de már nem sok hiányzott. November 29. és december 4. között a fogadó családommal Patagóniába, azon belül Punta Arenasba látogattunk. Ez a legnagyobb déli város, a maga 120.000 fős lakosságával. A legkisebb fogadótesóm kosárlabda meccsei miatt jöttünk ide elsősorban, de megpróbáltuk felfedezni a várost és eljutottunk a világ egyik legszebb helyére is. Nagyon érdekes volt, hogy olyannyira délen voltunk, hogy a nap reggel 4-kor kel fel és este 11-re lesz teljes sötétség. De annak ellenére, hogy már lassan nyár van itt Chilében, ezen a részen elég hideg és szeles a levegő. November 29. csütörtök Reggel még suliba mentünk, délután viszont Santiago felé száguldottunk, majd a reptéren várakoztunk a repülőnk indulására. Elég későn, 10 óra 20 perckor indultunk, így szinte az egész utat átaludtam. Éjszaka kettőkor érkeztünk meg Punta Arenasba és mikor kiléptünk a reptérről megcsapott a hideg. Egyből fel is ébredtem. A szállásra 3...