Latin-Amerikai kalandozás

Északtól délig- 2.rész Január 24.-én délelőtt mentünk a reptérre Santiago-ba és a repülőjegyünk Calama-ba szólt, ami az Atacama-sivatagban található egyik nagyobb város. De mi nem itt maradtunk, hanem San Pedro de Atacama nevű kisváros volt az úti célunk. Mikor azt mondom, hogy kisváros, sokkal inkább egy falura gondolok, mert összesen 5600-an laknak itt, de mindig nyüzsög a sok turistától. A másfél órás út alatt, ameddig megérkeztünk a szállásunkra, a sivatagi tájat élvezhettük, ami egyáltalán nem olyan, mint, amit mindig is elképzeltem. Az emberek többségének a sivatagról a Szahara jut eszébe, a végeláthatatlan homokdűnéivel. Ezzel ellentétben az Atacama-sivatag inkább a Mars-felületre emlékeztet, minden barna, szinte ugyanolyan, szomorú, de mégis megvan a maga varázsa és elgyönyörködtet. Ez a sivatag a világ legszárazabb sivataga, szinte sosem esik az eső. Ami még meglepő volt, hogy 2400 méter magasságban voltunk. Ez mindenkire más hatással van: vannak, akiknek fáj a fejük, há...

Északtól délig- 1.rész Január 20. egy teljesen normális napnak indult, mégsem volt az, mert elérkezett a hónapok óta tervezett nap, mikor is Anya és Kinga megérkeztek Chilébe. A fogadó anyukámmal és Evelynnel mentünk el értük Santiagoba a reptérre. Nagyon izgatott voltam, mert már kerek fél éve nem láttam őket. Egy órába telt, mire sikerült kijutniuk. Leírhatatlanul fura volt őket látni és megölelni. Olyan érzésem volt, hogy semennyi idő sem telt el azóta, mióta augusztus 3-án elváltunk, de mintha mégis évek teltek volna el. Ugyanolyanok voltak, de mások. Sikerült rájönnöm, hogy ami leginkább megváltozott az én vagyok. "Mikor Helga eldöntötte, hogy Chilébe akar menni cserediáknak, az első reakciója mindenkinek az volt: Miért pont Chile? A világ másik oldalán, egy általunk kevésbé ismert földrészen egy még kevésbé ismert ország. Ő azonban ragaszkodott a választott országhoz, meggyőzte a szüleinket és meg is kapta azt az egy magyar diáknak szóló helyet. Nehéz volt elválni 2...

Az első karácsonyi időszakom, mikor nem voltam bezsongva, hogy jönnek az ünnepek. A karácsonyi hangulatom elveszett, pontosabban elő sem került. Nem tudom, mások hogyan vannak ezzel, de 35-38 fokban még decemberben sem éreztem magam, nemhogy karácsonyi érzésem legyen. Ennek ellenére a karácsonyi bevásárlást ugyanolyan izgalommal tettem meg, mint mindig. Mint az előző írásban is említettem, december 22.-én érkeztünk meg a fogadó tesómmal a sulis utunkról és vártak minket a reptéren. Mivel a fogadó anyukám és apukám külön élnek, így minden évben felosztják, hogy melyik ünnepen kinél vannak a gyerekek. Ebben az évben az apukával karácsonyoztunk. A szülővárosába mentünk, Talcaba, ami bár délebbre van onnan, ahol én lakom, sokkal melegebb van itt, mert nincs tengerpart mellett. Az óceán hűtő hatása azért elég erősen érzékelhető. Ebben a városban 203.000-en laknak, ami, magyar viszonylatban, elég nagy, de Chilében ez nem kiugró. Neki itt lakik szinte az egész családja, ami óriási. Pontos...

Az előző bejegyzésem óta rengeteg idő eltelt, aminek nagyon egyszerű az oka: nyári szünet volt. Annyi programom összegyűlt, hogy meg tudnám összesen számolni a napokat, amikor csak otthon voltam és nem csináltam semmit. Több bejegyzésen keresztül elmesélem a nyári élményeimet, utazásaimat. A tanév itt december 5-én zárult. A következő pár napban próbáltam a karácsonyi ajándékokat beszerezni a családtagoknak, ismerősöknek és kiélvezni a meleget az óceánparton. December 11-től egészen 15-ig San Fernando-ba látogattam el, hogy meglátogassam az egyik török lányt, aki szintén AFS-es cserediák. Ez volt a legelső alkalom, hogy Chilében egyedül utaztam. Érdekes volt számomra látni, hogy milyen egy másik cserediák élete a családjával és nem hazudok, teljesen eltért az enyémtől. Bengisu, a török lány „vidéken” lakik, vagyis a várostól kb. 15 percre a semmi közepén. A közelben nincsenek szomszédok, csak a nagy telek, kilenc kutya és a szőlőültetvények. Plusz nincsen mivel közlekedni, csak ha...