Atacama-sivatag

Északtól délig- 2.rész

Január 24.-én délelőtt mentünk a reptérre Santiago-ba és a repülőjegyünk Calama-ba szólt, ami az Atacama-sivatagban található egyik nagyobb város. De mi nem itt maradtunk, hanem San Pedro de Atacama nevű kisváros volt az úti célunk. Mikor azt mondom, hogy kisváros, sokkal inkább egy falura gondolok, mert összesen 5600-an laknak itt, de mindig nyüzsög a sok turistától. A másfél órás út alatt, ameddig megérkeztünk a szállásunkra, a sivatagi tájat élvezhettük, ami egyáltalán nem olyan, mint, amit mindig is elképzeltem. Az emberek többségének a sivatagról a Szahara jut eszébe, a végeláthatatlan homokdűnéivel. Ezzel ellentétben az Atacama-sivatag inkább a Mars-felületre emlékeztet, minden barna, szinte ugyanolyan, szomorú, de mégis megvan a maga varázsa és elgyönyörködtet. Ez a sivatag a világ legszárazabb sivataga, szinte sosem esik az eső. Ami még meglepő volt, hogy 2400 méter magasságban voltunk. Ez mindenkire más hatással van: vannak, akiknek fáj a fejük, hányingerük van. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor coca levelet szoktak rágcsálni, ami itt legális és enyhíti a magassági betegség tüneteit.

Első benyomások az Atacama-sivatagról

"Az Atacama sivatagról olvastam meg hallottam a régmúlt földrajz óráin, de soha nem gondoltam, hogy én oda valaha eljuthatok, hisz a köztünk tátongó 13.000 km-es távolság elég nyomós oknak tűnt, arra hogy még álmomban se merüljön fel az oda látogatás ötlete. De Helga nem ismervén a lehetetlent, bevállalván az egy éves chilei cserediák életet nekünk is megadta az oda utazás lehetőségét. A fogadó családja meghívott bennünket és pár napot együtt töltöttünk San Pedro de Atacamában, bejártuk a környék legnevezetesebb természeti látványosságait. " Ilyés Annamária

Az első estén, miután megérkeztünk a fáradtság ellenére is kimentünk sétálni. Az utcák hangulata egyből magával ragadott. A házak alacsonyak voltak, az utak aszfalt nélkül, akár egy western filmben is lehettünk volna. Az első itt töltött napunkon láthattuk, hogy az itt élők mind turizmusból élnek. A belváros utcáiban sétálva utazási irodán, éttermen és ajándékbolton kívül semmi mást nem találni. Ezen az első napon, miközben felfedeztük az utcákat mi is túrákat kerestünk, ajándékboltokba néztünk be. Majd egyszer csak hirtelen eleredt az eső. Mint említettem, mi úgy tudtuk, hogy az Atacama-sivatagban szinte sosem esik az eső, sőt vannak helyek, ahol már több, mint 100 éve nem esett… Utána néztem és van egy időjárási jelenség, amit „bolíviai télnek” neveznek, erős esőt hoz a szél Bolíviából. Igazán meglepett, mert az egész itt létünk alatt többször is eleredt az eső, és pár nappal azután, hogy elmentünk innen, le kellett zárják az utakat, mert annyit esett, hogy sárfolyó alakult ki.  

San Pedro de Atacama főutcája

"Habár az iskolában hallottam már az Atacama sivatagról, nem igazán tudtam mire számítsak. Indulás előtt utánaolvastam pár dolognak és kerestem képeket az interneten, amik alapján sejtettem, hogy különleges helyekre fogunk eljutni, de az átélt élmények mérföldekkel felülmúlták a várakozásaimat. Olyan mesebeli tájakat csodálhattunk meg, amiket eddig csak képeslapokon láttam. " (Ilyés Kinga)

A második napunkon délelőtt egy ingyenes városnéző túrára mentünk, ahol San Pedroban körbe vezettek minket és rengeteg érdekességet meséltek a történelméről, a helyiekről és szokásaikról, valamint az őslakosokról, az atacameno emberekről, akik még mindig itt élnek, de el vannak nyomva. A chilei állam próbálta őket kiengesztelni és a közelben lévő nevezetességekből befolyó jövedelmet ők kezelhetik. Ezenkívül még jó pár kedvezményt kapnak. A reggeli sétát, majd az ebédet követően, délután az első befizetett túránkra mentünk el. A „Lagunas escondidas” nevű túrán vettünk részt, aminek a jelentése ’Elrejtett lagúnák’. Az úti célunkig 1 órás zötykölődés vezetett a sivatagban, de a táj mindent megért. Az ’elrejtett lagúnák’ sós tavak. Ilyen élményben még nem volt részem, mert a Szovátán található Medve-tónál sokkal sósabb vízben fürödtünk, nem mellesleg a sivatag kellős közepén. A fürdés után pedig fürdő ruhában sétáltunk, ami nem mondom, hogy a legkellemesebb dolog volt, mert a sós víz megszáradása után, feszült a bőrünk a sótól. A San Pedro-i túrák mindig tartalmaznak egy kis uzsonnaféleséget, ami azt jelenti, hogy a busz egy szép helyen megáll és az utasokat megvendégelik. Mi az étel fogyasztása közben a naplementét néztük meg. De nem lett volna elég kalandos az utunk, ha a buszunk kereke be nem ragadt volna a homokba. Nagy nehezen, de együttes erővel és gondolkozással sikerült kiszedni a buszt. Igazi élménynek nevezhetjük, hogy chileiek, egy izraeli és egy brazil fiatal és mi, mint három magyar a sivatag közepén egy beragadt buszt próbálunk kiszabadítani.

A sós lagúna

Lélegzetelállító látvány a sós tóról és a sivatagról

A buszunk a beragadása előtt

A fogadó tesóimmal

A harmadik napunkon nagyon korán keltünk, mert 5-kor jött értünk a busz, amivel a második befizetett túránkra mentünk. Az oka, hogy ilyen korán kellett elindulnunk az volt, hogy ez El Tatio nevű gejzírhez vezetett az utunk, és a gejzírek csak a hidegben látszanak a maguk pompájaban. Mikor megérkeztünk és kiszálltunk a buszból majd megfagytunk. Ilyenkor reggelente mínusz fokok vannak itt. A gejzírek sem teljesen olyanok voltak, mint elképzeltem, mert nem volt túl nagy a magasságuk, de a látvány így is elképesztő, mert kb. 80 db kisebb-nagyobb gejzír található ezen a gejzírmezőn. A földre leülve, pedig a kövek melegítettek minket. A reggeli után, ami a túra árában benne volt, lehetőség volt megfürödni a termálvízben, de nem találtuk melegnek a vizet, így a séta mellett döntöttünk Anyával és Kingával. A fogadó családom fürdött, de a víz tényleg nem volt túl meleg és fáztak is benne.

A gejzír kitörés előtt

A gejzír kitörése

"Az én személyes kedvenceim a gejzírek voltak. A táj itt legkevésbé sem hasonlított a sivatag szó hallatán mindenki által elképzelt homokdűnékkel borított látképhez, hiszen homok helyett a forró vizet kilövellő gejzíreket füves dombok és havas hegyek szegélyezték. " (Ilyés Kinga)

A gejzír gőze

Mivel az idefele tartó úton, mindenki aludt és sötét volt nem vettük észre, hogy mennyire gyönyörű tájakon jöttünk. Mocsaras vidék és barna, száraz táj váltogatták egymást. Láttunk vikunyákat, amik a lámák egyik rokonai. A lámákat háziasították, így a természetben nem lehet őket megtalálni. Láttunk még flamingókat, sivatagi rókát, vad szamarakat és itteni madárfajok sokaságát. Machuca nevű kis faluban megálltunk és kipróbáltuk a lámahúst. Mielőtt valakinek megszakadna a szíve miatta, elmagyarázták, hogy ez olyan, mintha marha vagy sertés húst ennénk. Nekem maga a hús, savanykás íze miatt, nem igazán ízlett. A végső megállónk kis túra volt. Egy vízeséshez mentünk. Ebben, ami a legjobban tetszett, hogy az utat óriás kaktuszok szegélyezték. Rengeteg dolgot csináltunk, de így is már 12-re visszaértünk a szállásra.

Mocsaras vidék a sivatagban

A sivatagi róka

"Lenyűgözött a városka a maga puritán mivoltával, a természet hihetetlen csodái, ahol a képeslapokat meghazudtoló módon váltakozott a kősivatag végeláthatatlan szürkesége a hatalmas kopár hegyek rozsda barnasága és az oázisok méregzöld növényzete. De sétáltunk a homokdűnék forró homok fedte talaján és fürödtünk a sivatag kellős közepén a sós lagúnákban. Megcsodáltuk a flamingókat és megmosolyogtuk a kis sivatagi rókát, aki zavarodottan állt az út szélén. Élveztük az eredeti őslakosok vendégszeretetét. " Ilyés Annamária

Óriás kaktuszok

A fogadócsaládom ebéd után pihenni akart egy kicsit, de mi hárman sosem állunk meg, így elmentünk megnézni a temetőt. A délutáni program pedig biciklizés volt. A környéken sok lehetőség van kerékpártúrákra. Nagyon élveztük a biciklizést, és a felhős idő miatt kánikula sem volt. A sziklafalak mellett vezetett út nekem nagy élmény volt, viszont egy órás biciklizés után vissza kellett forduljunk, mert újra kezdett esni és nagyon erősen dörgött, jött a vihar. Így a délután további részét szuvenír nézegetéssel és vásárlással töltöttük, majd a fogadócsaládom beült egy kávéházba vacsorázni. Anyáékkal inkább az empanadat kívántuk, így megvettük és a szálláson megettünk. Nagyon megszerették ezt a chilei specialitást is. 

Anyával és Kingával 

Az utolsó teljes itt töltött napunkon kényelmesen keltünk. Mi hárman reggeli előtt kimentünk egy utolsó sétára a városba. 1 óra körül pedig elindultunk az utolsó befizetett túránkra a Valle de la Luna-t (Hold-völgye) és a Valle de la Muerte (szó szerint a Halál-völgye, de egyes fordítások szerint a Mars-völgye) felfedezésére. Ez nagyon közel volt San Pedro-hoz, fél óra alatt odaértünk. Az első megállónk a Só-„barlang” vagy „folyó” volt, ami egy kanyonrendszer és a só különleges alakú sziklákat hozott létre.  A Hold-völgye, majd a Mars-völgye is egyaránt mesebeli volt, de nem tudok sokat hozzáfűzni, inkább képeket mutatok róla, mert ezt látni kell.  

Hold-völgye

Halál-völgye

Másnap 9-kor mentünk Calama-ba és 12.10-kor indult a repülőnk Santiago-ba. Nagyon szép utazás volt, sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk. A következő két napban pedig mi hárman maradtunk Santiagoban.