Kirabolva Peruban

 Peru egy csoda hely, de a gyönyörű napjaimat három esemény árnyékolta be, amelyekről sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e egyáltalán vagy tartsam magamban a kissé traumatikus élményeimet. Végül amellett döntöttem, hogy megosztom, hátha így a jövőben odautazó ismerőseim elővigyázatosabbak lesznek, és nem esnek bele ugyanazokba a hibákba. Mindenki azt hiszi – többek között én is - vele nem történhetnek meg bizonyos dolgok, ameddig meg nem történnek. Mindenki előre szólt, hogy itt lopnak, meg vigyázzak a dolgaimra: vigyáztam is, de a rossz dolgok valahogy mégis megtörténnek. Főleg, ha ilyen hosszú ideig utazik valaki, elég sok lehetőség van rá. Két és fél hónapot utaztam minden probléma nélkül, majd elfáradtam és lankadt a figyelmem és elkezdődött a pár hetes rossz szerencsém. 

Mindenki ismeri a Titicaca tavat, ez a világ legnagyobb, legmagasabban található tava. Punoról azt érdemes tudni, hogy a Titicaca tó perui oldalán található legnagyobb város. Chivay-ból érkeztem, vagyis a Colca kanyonból, amely egy 6 órás kanyargós utat jelentett a perui magasföldön Punoig. Nagyjából 250.000 fős és egészen barátságos a belvárosa. 3 napot szántam erre a környékre, viszont az első napon egy pillangó effektus indult el, ami oda vezetett, hogy több órát töltöttem el a rendőrségen a második napomon. Az első teljes napomat egy városi sétával kezdtem, felmásztam két kilátóba is, ahonnan jól látszott a hatalmas tó és a távolban a híres Uros úszó szigetek.

Kilátás a Titicaca tóra

Délután befizettem egy túrára a Sillustani romokhoz, ami egy pre-Inka temetkezési hely. Ennél többet sajnos nem tudtam meg róla, mert pillanatok alatt vihar kerekedett és a semmi közepén szétáztunk. Jégeső esett, nem volt semmilyen menedék ahová be tudtunk volna állni, és lefelé sem tudtunk menni, mert nem láttunk az orrunk hegyéig. A túra vezető ordibált, hogy mindenki kapcsolja ki a telefonját, mert nagy az esélye, hogy belénk csap a villám. Az egyetlen dolog, amit tehettünk az volt, hogy álltunk és vártunk. Nem volt vízálló a ruhám, így percek alatt csurom vizes lettem, konkrétan folyt ki a zsebemből a víz. A telefonomat és a kamerámat odaadtam a túravezetőnek pánikolva, így semmi bajuk nem lett, mert neki voltak vízálló ruhái. A rosszul elsült túra után visszaértem a szállásra és úgy döntöttem nem megyek el másnap a közeli szigetekre.

Silluastani romok és a közelgő vihar

 Egy 2 napos túrán gondolkodtam korábban, de teljesen elment a kedvem tőle, mert szinte végig esőt mondtak és nagyon nem akartam még egyszer elázni. Így másnap aludtam, pihentem, majd elmentem sétálni és végül egy rövid hajós túrát tettem a közeli Uros szigetekre. Tudtam, hogy turista csapda lesz, de egyszer mindenképpen látni szerettem volna. Nem sikerült sok pénzt legomboljanak rólam, 1500 Forintot fizettem összesen mindennel.

Uros úszó szigetek

Délután pedig sétálni mentem két spanyol lánnyal és egy német fiúval, akiket pár napja ismertem meg. Majd pedig hirtelen újra elkezdett esni. Ahogy említettem, az én fejemben az egész eset egy pillangó effektus, mert látom mindenhol a lehetséges lépéseimet, amiket ha máshogy csináltam volna, akkor nem jutottam volna el odáig, hogy beüljek abba a bizonyos taxiba a jégeső miatt. Ha elfogadtam volna, hogy a német srác fizessen, majd én odaadom később a pénzt, akkor nem vettem volna elő a kistáskámat az értékeimmel. Ha lett volna visszajárója a taxisnak 20 solból, akkor máshova tettem volna a táskámat. Ha nem állt volna mögöttünk egy csomó autó akkor talán nem szállok ki olyan sietősen és észreveszem, hogy elejtettem a táskát. Ha, ha és ha… de minden, amit abban a pár napban majd a pár perces taxi úton tettem és döntöttem oda vezetett, hogy mégis elejtettem akkor azt a kis táskát. Kiderítettem én, hogy milyen „taxi társaság” volt, csak az a helyzet, hogy nem létezett. Nem egy igazi taxis volt, csak egy ember, aki feltesz a kocsija tetejére egy világító cuccot és a hülye turista azt hiszi beszállt egy valid taxiba. Esélytelen volt, hogy megtaláljam a taxit, amiben otthagytam a cuccaimat és esélytelen volt, hogy aki megtalálta visszaadja nekem. Tanulság: mindig fotózd le milyen kocsiba szállsz be, akkor legalább eséllyel indulsz, hogy megtalálod a taxit.

Mit is vesztettem el? A kamerámat, a fülhallgatómat, 2 bankkártyát és 300 solt, ami 30.000 Ft-nak felel meg. Teljes sokkban voltam, amikor rájöttem mi történt. Volt egy Apple tag a táskában, így az első dolgom volt azt megnézni és elmenni oda ahol utoljára bejelzett, de nem jártam szerencsével. Ezután még egyetlen egyszer jelzett, majd majdnem másfél hónappal később újra. Mikor ezt írom, már Chilében vagyok és csak nézegetni tudom, hogy az Apple tag-em Chucuito városában pihen a Titicaca tó mellett, de tenni semmit sem tudok és nem is lenne érdemes. Polgárőrökhöz mentem oda először az utcán, akik elvittek a rendőrségre, de teljesen felesleges kör volt részemről, mert mint mondtam: esélytelen Peruban visszaszerezni a cuccaidat, ha egyszer elhagytad/ellopták. Feljelentést tettem, majd a rendőrök elvittek kocsikázni, így egy órán keresztül mentünk, hátha valahol meglátom a taxit. Lekéstem az éjszakai buszomat Cusco-ba, mert majdnem hajnal egyig a rendőrségen voltam, így még egy éjszakát kellett a városban maradjak. Másnap róttam az utcákat, nagyon egyedül éreztem magamat a szituációban. Az utolsó 20 dolláromat beváltottam, de mivel volt rajta egy pecsét szörnyű árfolyamon voltak csak hajlandóak beváltani, de szükségem volt a készpénzre. Tisztában vagyok vele, hogy az én hibám volt, de ennek ellenére traumatikus volt átélni. Ha mondani kellene egy várost, ahova soha többé nem akarok visszamenni akkor Puno benne van a top 2-ben, vele csak Lima szállhat versenybe… Egyből rendeltem Limába magamnak új kártyát, készpénzt pedig a két spanyol lány segítségével szereztem Cusco-ban. Nekik is volt Revolut kártyájuk, így otthonról tudtak utalni nekem, majd a lányok kivették. Így átvészeltem a kártya nélküli időszakomat.

De mielőtt elméselem mi is történt Limában, amiért bekerülhetett a top 2 legrosszabb városba nálam, érdekes történet az is, hogy hogyan érkeztem meg oda. Puno után Cusco-ban töltöttem el pár csodás napot, majd túráztam 5 napot a Machu Picchu-hoz, amelyekről külön bejegyzésben írok, amelynek sokkal felemelőbb hangvétele lesz, ígérem. Nagyon fáradt voltam a túra után és minél hamarabb megakartam érkezni Limába, de drágák voltak a repülőjegyek, így a busz mellett döntöttem. Tisztában voltam vele, hogy az azelőtti hetekben sok tüntetés és útlezárás volt Nazca környékén bányászok által. Sok bányász dolgozik Peruban, akik nincsenek teljes munkaidőben bejelentve, így számukra nem jár ugyanaz az egészségügyi ellátás, nem kapnak nyugdíjat stb. A céljuk az volt, hogy ugyanazokat az esélyeket és lehetőségeket megkaphassák ők is. Amikor megvettem a buszjegyemet megkérdeztem, hogy UGYE ez a busz nem Nazca felé megy, hanem Ayacucho felé, ergo KIKERÜLI az útlezárásokat? Igen, igen… nincs útlezárás. Aha, persze. A szemembe hazudtak és így lett a 23 órás busz utamból 36 órás. Egészen jól tudtam aludni éjszaka, majd reggel 5-kor arra keltem, hogy Nazca-ban állunk. El lehet képzelni mekkorát néztem, amikor Ayacucho felé kellett volna menjünk én meg Nazca-ban voltam. 8 órát álltunk, de legalább voltak boltok és mosdó. Fogalma sem volt senkinek, hogy mikor fognak átengedni, mi fog történni. A buszban képtelenség volt megmaradni annyira meleg volt, de kint meg nem volt árnyékos hely. A telefon merült és a buszban egyszerre 2 telefont tudott a sofőr tölteni egy ideig, aztán már azt sem és az enyémet egyszerűen nem tették oda (voltak elég erőszakos perui népek, akik erősebben jelentették be a sofőrnek, hogy legyen szíves feltölteni a telefonjukat… én ugyebár csak szépen megkértem és nem csináltam jelenetet, így nem is kerültem sorra). Egyetlen egy külföldi sem volt ott rajtam kívül és egyáltalán nem éreztem magamat komfortosan. Főleg amikor elkezdtek elszállingózni az emberek, hogy eljutnak más módon Ica-ba, akkor folyamatosan nyitották ki a busz csomagtartóját én meg ott álltam, nehogy elvigyék az én csomagomat is. Kis autókkal lehetett egérutat találni és kikerülni a lezárást, én is gondoltam rá, hogy elindulok, de két dolog állított meg. Ha el is jutok Ica-ba, onnan másik buszt kell találnom, ami elvisz Limába és valószínűleg fullosan tele voltak. A döntő ok viszont alapvetően az volt, hogy nem volt elég pénzem. Kezdett elfogyni a készpénzem és ki sem tudtam volna fizetni egy utat Ica-ba, majd Limába, ami nagyjából 15.000 Ft körül jött volna ki.

Gumikkal, fákkal, vasakkal zárták le az utat a bányászok

 Délután 1 után valamikor elkezdtek mozogni a kamionok és a buszok. Korai öröm volt, mert utána 20 perccel újra lezárták az utat egy másik helyen. Itt nagyon közel voltunk a lezáráshoz, így az egyik sofőrrel együtt az utasok elindultak megnézni mi a fene történik. A buszon több kisgyerek is utazott, így a szülők már nagyon idegesek voltak. Hatalmas veszekedés volt a bányászokkal, ordibáltak az emberek, hogy engedjenek már át minket, reggel óta állunk. A pillanat, amikor gondolkodás nélkül kinyitották a barikádot: egy nőnek beindult a szülése. Átengedték a kocsit, de utána egyből lezárták és senki mást nem engedtek átmenni. Itt azért közel sem álltunk annyit, de elvesztettem az időérzékemet a felfordulásban. Egyszer csak hirtelen úgy döntöttek a bányászok, hogy átengednek. Ebben a pillanatban minden vicc nélkül el kellett kezdjek sprintelni a buszhoz. Mindenki rohant a járművéhez, hogy azonnal elinduljon, nehogy meggondolják magukat és újra lezárják az utat. Én annak érdekében, hogy bebiztosítsam magamat a sofőr után futottam, gondoltam, hogy őt biztos nem hagynák ott. Az egyik nő a buszunkról majdnem összeesett annyira rosszul lett, így aztán már neki is segítettem, meg odaadtam neki a vizemet. Olyan volt mintha egy álomban lennék, annyira szürreális volt az egész szituáció. Az út további 6 óra volt, de megálltunk még egyszer, amikor meg lehetett vacsorázni, vizet venni, mosdóba elmenni. Mosdó egyébként volt a buszon, de ne is beszéljünk róla milyen állapotban a 36 órás út után… Teljesen szétesve érkeztem meg Limába este 11-kor. Hívtam egy Ubert és a szállásomon beestem az ágyamba.

Életkép, pillanatokkal azelőtt, hogy kinyitották az utat és mindenki rohanni kezdett a járművéhez

A terv az lett volna, hogy 1 hónapot maradok Limában, de ebből kevesebb, mint egy hét lett. Egy cseregyakorlatot kezdtem meg itt a kórházban. Még 2023 novemberében pályáztam rá és szereztem meg Perut, mint országot. Én alapból meg sem jelöltem Limát, mint opciót, de ezt kaptam. Alapból irtóztam egy ekkora nagy – 8 milliós – városban eltölteni ennyi időt. Egy nagyon kedves családnál kaptam szállást és minden csodásan kezdődött. 

Lima főterén Diana-val, a perui fogadócsaládom egyik tagjával

Lima főtere nem csúnya

Karácsonyi hangulat a tengerparti plázában

Majd 2 nappal az érkezésem után lebetegedtem és nem is mentem be a kórházba. Másnap rávettem magamat annak ellenére, hogy nem voltam még mindig 100%-os. A kórház nem a legjobb környékén volt Limának és onnan, hogy hazajussak buszoznom kellett. Nincs mit szépíteni: ellopták a telefonomat a negyedik napomon. Tele volt a busz, a telefon a zsebemben, a kezem rajta, össze vissza lökdöstek, megkapaszkodtam, majd észrevettem, hogy már nincs telefon. Elképesztően szörnyű fél órát töltöttem ezután a buszon, tehetetlen voltam, kommunikálni sem tudtam, abban sem voltam biztos hol kell leszálljak. A sofőr segített hol szálljak le, majd még további negyed órát kellett sétáljak és csak reménykedni tudtam, hogy van otthon valaki, mert nem volt még kulcsom sem. Teljesen őszintén, nem szerettem volna további 20-25 napot eltölteni Limában ezek után és Peruból is kezdett elég lenni, így vettem egy repjegyet Chilébe. A perui család és mindenki szerint a világ legtermészetesebb dolga Limában, hogy ellopják a telefonodat. Elkezdték mesélni, hogy kinek mikor és hogyan lopták el utoljára a telefonját. Ebben a pár napban nagyjából láttam, amit látni kellett a városból, de nem erőltettem a továbbmaradást. Azok után, amiket megéltem Peruban szükségem volt egy kis rendre és biztonságra, amit Chile meg tud adni nekem. Mielőtt eljöttem feljelentést akartam tenni, hogy legyen róla egy papírom, amit el tudok küldeni a biztosítónak, de én ennyire szerencsétlen rendőrséget még nem láttam. Tele volt tömve rendőrökkel a hely, de nem volt egy sem, aki meg tudta volna csinálna a feljelentést. Órákat vártam és végül annyit csináltak, hogy kikérdeztek, leírták, majd elküldtek, hogy jöjjek vissza egy másik nap. Nekem másnapra volt repülőjegyem Santiagoba… Köszönöm a segítséget perui rendőrség.

Összefoglalva: Peru az egyik legcsodálatosabb és legszörnyűbb hely is egyben, ahol valaha jártam. A Colca canyon, Arequipa, Cusco, Machu Picchu, az inkák… valami csodálatos helyek és élmények voltak.  Ha valaki nem annyira szerencsétlen, mint én voltam ezalatt az 1 hónap alatt, akkor biztos, hogy a sok jó felülmúlja a rosszat, de számomra jelenleg a rossz maradt meg. Visszatérek-e Peruba? Mindenképpen, csak teljen el egy kis idő. Rengeteg minden maradt, amit szeretnék megnézni és meglátogatni, mert mint mondtam: Peru egy csoda hely. 

folyt.köv.