Latin-Amerikai kalandozás

Az utazásunk utolsó nagy állomása, Patagónia gyöngyszeme, Coyhaique volt. Ez a város több szempontból is gyönyörű élményekkel él bennem, az egyik és legfontosabb, hogy viszontláthattuk Sofiat, a chilei diáklányt, aki egy évig élt velünk. Megismerhettük a családját, hogyan él ő, milyen az iskolája és mindazt, amiről mindig lelkesen mesélt számunkra. Ilyen kilátás fogadott minkett a városba érkezés előtt Repülővel Balmaceda városába érkeztünk, ahol már vártak minket. Az első dolog, amire emlékszem, mikor megérkeztünk, hogy kiléptünk a reptérről és szembe csapott minket az erős szél. Meglepődtünk. Pár héten belül mindenféle időjárásban részünk volt, Chile minden részén. A forró Santiago-i idő után, beléptünk a hűvös Patagóniába. Sofía az anyukájávál várt minket, majd elindultunk Coyhaique-be, ami egy 60.000 fős város, de Patagónia egyik legnagyobbjának számít. Nagy szeretettel fogadtak minket a nagyszülei is, és megismerhettük, hogy milyen sokat és milyen finomat is esz...

A legutóbbi bejegyzésem óra már hazaértem Magyarországra, de ettől függetlenül le fogom írni az eddig kimaradt élményeket. Mindegyikről úgy tudok írni, mintha tegnap történt volna, mert minden egyes ottani pillanatokat leírtam egy naplóba (pontosabban összesen négy darabba, mert az első már októberben betelt). A hazatérésről pedig egy másik bejegyzésben mesélek. Az Atacama-sivatagból megérkeztünk Santiago de Chilebe, ahol csak mi hárman maradtunk, Anyával és Kingával, mert a fogadó családnak haza kellett mennie. Azt kell tudni Chile fővárosáról, hogy körülbelül 6 és fél millió ember él itt, az Andok veszik körbe a várost, aminek elképesztő látványa van. Egy nagyon modern városnak nevezném, a belvárosban történelmi helyeket fedezhetünk fel. Szennyezettsége miatt, a chileiek többsége nem szereti, aminek az oka, hogy hegyek között van es beragad a szmog. Nekem, viszont sikerült belelopnia magát a szívembe a pár alkalommal, amikor eljutottam ide.   Január 29-én délután két óra ...

Északtól délig- 2.rész Január 24.-én délelőtt mentünk a reptérre Santiago-ba és a repülőjegyünk Calama-ba szólt, ami az Atacama-sivatagban található egyik nagyobb város. De mi nem itt maradtunk, hanem San Pedro de Atacama nevű kisváros volt az úti célunk. Mikor azt mondom, hogy kisváros, sokkal inkább egy falura gondolok, mert összesen 5600-an laknak itt, de mindig nyüzsög a sok turistától. A másfél órás út alatt, ameddig megérkeztünk a szállásunkra, a sivatagi tájat élvezhettük, ami egyáltalán nem olyan, mint, amit mindig is elképzeltem. Az emberek többségének a sivatagról a Szahara jut eszébe, a végeláthatatlan homokdűnéivel. Ezzel ellentétben az Atacama-sivatag inkább a Mars-felületre emlékeztet, minden barna, szinte ugyanolyan, szomorú, de mégis megvan a maga varázsa és elgyönyörködtet. Ez a sivatag a világ legszárazabb sivataga, szinte sosem esik az eső. Ami még meglepő volt, hogy 2400 méter magasságban voltunk. Ez mindenkire más hatással van: vannak, akiknek fáj a fejük, há...

Északtól délig- 1.rész Január 20. egy teljesen normális napnak indult, mégsem volt az, mert elérkezett a hónapok óta tervezett nap, mikor is Anya és Kinga megérkeztek Chilébe. A fogadó anyukámmal és Evelynnel mentünk el értük Santiagoba a reptérre. Nagyon izgatott voltam, mert már kerek fél éve nem láttam őket. Egy órába telt, mire sikerült kijutniuk. Leírhatatlanul fura volt őket látni és megölelni. Olyan érzésem volt, hogy semennyi idő sem telt el azóta, mióta augusztus 3-án elváltunk, de mintha mégis évek teltek volna el. Ugyanolyanok voltak, de mások. Sikerült rájönnöm, hogy ami leginkább megváltozott az én vagyok. "Mikor Helga eldöntötte, hogy Chilébe akar menni cserediáknak, az első reakciója mindenkinek az volt: Miért pont Chile? A világ másik oldalán, egy általunk kevésbé ismert földrészen egy még kevésbé ismert ország. Ő azonban ragaszkodott a választott országhoz, meggyőzte a szüleinket és meg is kapta azt az egy magyar diáknak szóló helyet. Nehéz volt elválni 2...

Az első karácsonyi időszakom, mikor nem voltam bezsongva, hogy jönnek az ünnepek. A karácsonyi hangulatom elveszett, pontosabban elő sem került. Nem tudom, mások hogyan vannak ezzel, de 35-38 fokban még decemberben sem éreztem magam, nemhogy karácsonyi érzésem legyen. Ennek ellenére a karácsonyi bevásárlást ugyanolyan izgalommal tettem meg, mint mindig. Mint az előző írásban is említettem, december 22.-én érkeztünk meg a fogadó tesómmal a sulis utunkról és vártak minket a reptéren. Mivel a fogadó anyukám és apukám külön élnek, így minden évben felosztják, hogy melyik ünnepen kinél vannak a gyerekek. Ebben az évben az apukával karácsonyoztunk. A szülővárosába mentünk, Talcaba, ami bár délebbre van onnan, ahol én lakom, sokkal melegebb van itt, mert nincs tengerpart mellett. Az óceán hűtő hatása azért elég erősen érzékelhető. Ebben a városban 203.000-en laknak, ami, magyar viszonylatban, elég nagy, de Chilében ez nem kiugró. Neki itt lakik szinte az egész családja, ami óriási. Pontos...