Iskolai programok

2 hónapja és két hete vagyok Chilében. Már előre tudom, hogy a következő pillanat mikor feleszmélek az lesz, amikor már a repülőn fogok hazarepülni. Még mindig nagyon furcsa, hogy itt vagyok, de a legtöbb dolog már olyan, mintha egész életemben ugyanígy lett volna. Például már nem tudok visszaemlékezni milyen volt egyenruha nélkül suliba járni, mert most már ez a természetes.

A legtöbb dolgot már el tudom mondani spanyolul, sőt már rendes beszélgetéseim is vannak. Nagyon hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak, mert néha „elfelejtem”, hogy spanyolul kéne beszéljek és angolul szólalok meg, mert sokkal egyszerűbb. Ilyenkor vagy nem reagálnak rá, vagy szólnak, hogy nem jó a nyelv. Pár napja pedig először álmodtam spanyolul, amit annak tekintek, hogy az agyam egyre jobban rááll a spanyolra. Nyelvekkel kapcsolatban meg szeretném említeni, hogy találkoztam egy magyar családdal, akik itt élnek Valparaísoban. Őszintén szólva, még sosem éreztem magamat ennyire furán és felszabadultan, mikor megszólalhattam magyarul. Olyan érzés volt, mintha egy ketrecből szabadultam volna ki, egy pillanatra sem kellett gondolkoznom, hogy melyik szó hogyan van, hogyan kell ragozni ezt az igét, hogyan van a múlt idő stb. Arra is rájöttem mióta itt vagyok, hogy mennyire szeretem a magyar nyelvet, szeretem hogy olyan bonyolult és olyan gyönyörű.

Az elmúlt három hétben főleg sulis programjaim voltak. Viszont mielőtt mesélek róluk el kell magyaráznom pár dolgot. Chilében gyakori, hogy több iskola összeköttetésben van, ugyanaz az alapgondolatuk, csak más városokban vannak. Az én iskolám is egyike a Maristas iskoláknak. Összesen 12 darab van a következő városokban: Rancagua, Santiago, La Pintana, San Fernando, Curicó, La Serena, Los Andes, Iquique, Limache, Quillota (itt kettő is van, az egyik csak fiúknak) és legvégül Villa Alemana. Az összes suli majdnem ugyanúgy néz ki, csak kicsit más a felépítésük.

Szóval a háttér történet után az első esemény, amit érdemes megemlíteni szeptember 27-29 között volt. Ez egy zenei program volt és minden suliból érkezett egy csoport, akik felléptek. Őket családoknál szállásoltak el. Csütörtökön a csapatok első fele, majd pénteken a másik fele mutatta be dalát. Pénteken lépett fel a mi sulink is és eszméletlen ügyesek voltak. Az előadások után pedig Chancho en Piedra koncert volt, ugyanaz a banda, ami fellépett Viña del Marban a Sportingban. A hangulat elképesztő volt és mindenki tombolt. Viszont az elég vicces, hogy összesen két koncerten voltam Chilében és mindkettő ugyanaz a banda volt.

Komoly világítás és hangosítás volt a fellépések alatt

A második program egy tanulmányi kirándulás volt Santiagoba október 4.-én. Először a reptérre látogattunk el, ahol megmutatták a reptéren belüli tűzoltóságot. Érdekes volt, de ami sokkal jobban foglalkoztatott, hogy megint azon a helyen voltam, ahol 1 nap különbséggel pontosan 2 hónapja. Fura volt azokat a helyeket látni, ahol kijöttem a sok csomagommal, ahol a cserediákokkal várakoztunk a buszra és tele voltunk izgalommal az elkövetkező élmények miatt. Nem tudtuk, hogy pontosan milyen is lesz a fogadó családunk, milyen lesz az iskolánk és sikerül-e a barátokat szereznünk. Fura volt megint kimenni azon az ajtón, ahol pontosan emlékszem, hogy először kiléptem és megláttam Chilét. Nagyon hideg volt, de sütött a nap, mi pedig nem akartuk elhinni, hogy tényleg a világ másik felén vagyunk. A fáradtság eltűnt a 20 órás utazás után, az adrenalin feltöltött és bele vágtunk a nagy kalandba. Ez alkalommal pedig az osztálytársaimmal, a barátaimmal voltam ugyanazon a helyen, millió és millió élménnyel, tapasztalattal gazdagodva.

A reptérről az óriási hegyekre nyílik kilátás

Cheloval és Judioval az egyik reptéri tűzoltó kocsiban

A reptér után az Universidad Católica-ra látogattunk el, ahol nyílt nap volt. Chilében az egyetemek nem szakok szerint vannak külön, mint Magyarországon (például a BME-n mérnöki irányba tudsz tanulni, a SOTE-n viszont csak orvosi irányba). Minden egyes szak megtalálható egy egyetemen, művészetektől kezdve mérnöki tanulmányokig. Az egyetlen különbség, hogy minden egyetemnek megvannak az erősségei, nem mindenben annyira erősek. Viszont direkt rákerestem és leesett az állom mikor megláttam, hogy majdnem 30.000 (!!!!) tanulója van ennek az egyetemnek. Óriási volt a kampusz és a hangulata pedig kicsit olyan volt, mint az amerikai filmekben az egyetemeknek. Mindenki mehetett ahova akart a kampuszon belül. Legelőször elmentünk ebédelni, de minden nagyon drága volt. Majd pedig egy páran elmentek Pokemon Go-t játszani (igen, itt még életben van ez a játék). Mi pedig elmentünk szétnézni a standoknál. Érdekes volt látni, hogy itt hogyan működik a rendszer. Érdekességből rákérdeztünk, a nemzetközi standnál, hogy van-e az egyetemnek kapcsolata magyar egyetemmel, de sajnos nem volt. Gyorsan eltelt az idő és már hazafelé tartottunk. Még megálltunk a McDonalds-ban enni és kipróbáltam az avokádós hamburgert, ami először meglepett, hogy itt van, viszont rájöttem, hogy az avokádó országában vagyok. Nagyon szerettem ezt a napot, sokkal közelebb kerültem az osztályomhoz és még több oldalról megismertem Chilét.

Az egyetemen szerencsére nagyon jó időt fogtunk ki