Túra a világ második legmélyebb kanyonjában

A Tacnában és Ilo-ban töltött napok után Arequipa felé vettem az irányt november 10-én. Egy majdnem 7 órás buszút várt rám sivatagi, köves, homokos tájakkal. Meglepően olcsók a buszok a chilei árak után, 4000 forintba került ez a viszonylag hosszabb út egy kényelmes, újabb fajta buszon (Chilében egy ilyen út 7000-8000-nél kezdődik, de azok a legolcsóbb árfekvésű társaságok). Arequipa Peru második legnagyobb városa, fehér városnak is nevezik.

Arequipa katedrálisa

A főtér

A legelső feladatom az volt, hogy vegyek jegyet másnapra Cabanaconde-ba, ahonnan indulok túrázni a Colca-kanyonba. Ez sikeresen meg is történt, 29 sol-t (2900 forintot) fizettem az 5 órás útért. Ezután egy 1000 forintos taxiba pattantam, ami elvitt a szállásomra. A szállás 1 éjszakára 3000 forint volt, reggelivel! Az igaz, hogy 8 fős hálóteremben – ahol csak hárman voltunk egyébként, két francia és én – de konkrétan a főtér melletti utcában. Plusz, volt egy tetőterasza is, ahol este sörözni, beszélgetni, reggel pedig reggelizni lehetett. A reggeli két kenyérből állt lekvárral, teával vagy kávéval és el sem akartam hinni, de még friss papaya-ból gyümölcslevet is adtak. Mindezt 3000 magyar forint értékben. Az utazásaim alatt az elvárásaim a szállásokkal, ételekkel és buszokkal kapcsolatban nagyon leestek, így nekem ez a hely felért egy több csillagos hotellal.

Nem hiába nevezik fehér városnak

Délután 4-kor nyakamba vettem a várost. Amit leginkább szerettem volna megnézni, ilyen rövid idő alatt, az a főtér és a „Monestería de Santa Catalina”, vagyis Santa Catalina zárda volt. A másodikba a belépő 45 sol volt, ami teljesen megérte. Le lehetett tölteni egy applikációt, ingyenes audio guide-dal, ami sok érdekes információt adott.

Elég luxus volt itt egy olyan zárdához képest, amit az ember elképzel. Konkrétan az apácáknak lehetettek szolgálói, egyeseknek 3-4 is volt. Gazdag családokból származó nők költöztek ide be, pénzügyi helyzettől függően változott a lakosztályok mérete. Mindegyikhez tartozott konyha is, ami szintén változó méretű. Az élénk színek, kis utcák egészen lenyűgözőek. Város a városon belül. 

A luxus zárda ilyen színekben tündökölt

És ilyen színekben is

 A gyors és rövid Arequipa-i látogatásom után a Colca-kanyon felé vettem az irányt. A világ második legmélyebb kanyonjáról van szó, mely az amerikai Grand Canyon-nál is mélyebb. Több napos túrát szerettem volna itt csinálni és a sok utána olvasás után a saját szervezés mellett döntöttem.

12:00-kor kellett volna induljon a buszunk, hogy az útlezárások előtt odaérjünk a célponthoz, vagyis Cabanaconde-ba. Mi történt ehelyett? Fél óra késéssel indultunk, majd pedig 3 és fél órát álltunk az útlezárás miatt. De nem panaszkodok, mert legalább egészen festői környezetben töltöttük el ezt a pár órát és egy több órás álldogálás össze hozza az embereket. Megismerkedtem egy francia párral, akik szintén hónapok óta utaznak, Brazília után pedig Perut fedezik fel, majd Chilét, onnan pedig repülnek Mexikóba és egészen Costa Rica-ig lemennek. Emellett megismertem egy holland anya-lánya párost, akik a második ilyen összeállítás. Chusmiza-ban, Chilében töltöttem el pár napot Laila-val és Nicoletta-val, akik szintén holland anya-lánya páros voltak. A lány orvos és két munka között 2 hónap utazást beiktatott, az anyukája pedig 1 hónapra csatlakozott hozzá Peruban. Sokat beszélgettünk, mert mást nem igazán tudtunk csinálni internet nélkül a semmi közepén. Ők is ugyanabban a hotelban szálltak meg az éjszakára, szóval legalább nem egyedül érkeztem későn. Előre rendeltünk vacsorát telefonon keresztül, így amikor megérkeztünk egyből neki is láthattunk. 

Itt várakoztunk 3 és fél órát az útlezárások miatt

A Pachamama Homestay az első olyan szállás, amit teljes szívemből tudok mindenkinek ajánlani. Amellett, hogy csodásan néz ki, nincs lepukkanva és hangulatos, mindenféle fontos információval ellátnak a túrázással kapcsolatban, plusz kemencében sült pizzájuk van, ami nekem több hónapnyi random étel után komfortot adott. Lehet bérelni túra botot is, ami elengedhetetlen segítség volt a pár nap alatt.

Indul a túra!

Másnap 7:00-kor bőséges és finom reggelivel kezdtem a napot, ami szintén benne volt a szoba árában. 8:00 előtt kicsivel el is indultam a nagy útra. A legelső napon 11 kilométert tettem meg, 1200 méter szint csökkenéssel. Cabanaconde városkából Llahaur-ba érkeztem meg. Ki lehet jelenteni, hogy ez egy olyan túra, aminek a legelső napja a legkönnyebb, a legutolsó pedig a legnehezebb. Sok fotó megállóval, tátott szájjal állással és idő vesztegetéssel, 13:00-kor érkeztem meg a szállásra.  A Llahuar Lodge volt a második kedvencem a kanyonban a Pachamama után, mert olcsó volt és termálvízben áztathattuk a megfáradt izmainkat. 20 solért, vagyis 2000 forintért kétfogásos vacsorát ettem.

Könnyen követhető a túraút

Lélegzetelállító panoráma

A folyó jelezte, hogy lassan megérkezem Llahaur-ba

Itt tudtam magamat áztatni a fárasztó nap után

A másnapi reggelit 6:30-ra kértem, mint a legtöbben, így 7:00-kor el is indultam. A napi táv nagyjából 13 kilométer volt 800 méter szintemelkedéssel, majd ugyanennyi leereszkedéssel. Azért éri meg időben elindulni, mert sehol egy csepp árnyék az út folyamán. Az útvonal maga nem volt nehéz, néha az oxigénhiánnyal meggyűlt a bajom és pár lépés után felfelé, kifulladtam. A másik nehézsége ennek a túrának az, hogy egyáltalán nincs árnyék, így végig a napon kell sétálni. Ennek ellenére sikeresen teljesítettem a távot és az estét San Juan de Chuccho-ban töltöttem, az eddigi legolcsóbb szállásomon, 2500 forintért. Ugyanennyiért három fogásos vacsorát fogyasztottam el három francia, egy svájci és két svéd társaságában. Tapasztalatokat cseréltünk, ki hol merre, melyik a legolcsóbb opció és stb. Az ételt pedig alig bírtam befejezni.

700 méter emelkedés után mosolyogva a kondorral

Csodás kilátásokkal sétáltam 

Malata falván keresztül vezetett az utam

A legutolsó nap, ahogy említettem: a legeslegnehezebb volt számomra. Enyhén edzett testemre ezen a napon az várt, hogy 2200 méterről először leereszkedjek 2100 körülre, majd felmásszak 3400 méterre. Nagyon korán elindultam és egyáltalán nem szintidőn belül, de teljesítettem ezt a távot is. Csupán 6 kilométer volt, de az a 6 soha véget nem érő kilométer végig felfelé kanyargott. Ha csak a fizikumomat nézzük tuti nem tudtam volna megcsinálni, többször is azt hittem nem bírok felállni és folytatni, de az elhatározottság és a saját magam motiválása által végeztem. Mentálisan megterhelő volt a három nap, amely alatt végig egyedül túráztam. Másfajta élmény, mint egy társaságban, ahol egymást húzzák az emberek. 

Azon az ösvényen másztam fel végig!

Csodás, ugye?

Találtam egy mandarint az út szélén, ez mentette meg az életemet miután elfogyott a vizem

A csúcsra érésem után nem sokkal befutott a két francia is, akikkel 4 napja egyfolytában összefutok. Arequipa-ban ugyanabban a szobában voltunk elszállásolva, azután pedig minden este teljesen egymástól függetlenül ugyanott kötöttünk ki. Este a vacsoránál, amikor a jól megérdemelt pizzámat fogyasztottam, egyszer csak szintén megjelentek, így eltöltöttünk még egy pár órát együtt. Mindenképpen szép emlékként maradnak meg. 

- Megjegyzés: Hónapokkal később Kolumbiában pizzáztam egy Jardín nevű faluban és a francia lány, akit megismertem ezen a perui túrán besétált ugyanabba az étterembe, fogalmunk sem volt arról, hogy a másik is az országban van... vannak még véletlenek!

Folyt.köv.