Egy álom vált valóra

Az elmúlt pár héten eljutottam elég sok helyre a környékről. Október 5-én a fogadó apukámmal és a legkisebb fogadó tesómmal elmentünk Vina del Marba cipőt venni. Egy nagyon hangulatos bevásárló utcán sétáltunk és sikerült megvennem az első képeslapjaimat Chilében. Gyűjtöm a képeslapokat, szóval ha bárki akárhonnan szeretne küldeni nekem, akkor nyugodtan tegye, mert elképesztően boldoggá tenne vele. Elmentünk vacsorázni egy pizzériába, ahol pizzát ettünk avokádóval. Ezt sem gondoltam, hogy létezik, de mint az előző bejegyzésemben említettem, az avokádó országában vagyunk. Vacsora után pedig a tengerparton sétáltunk. Gyönyörű kilátás nyílt az esti fényekben úszó Valparaísora. Ez volt a sokadik pillanat, mikor teljesen beleszerettem a városba és az országba.

Avokádós pizza (a középen lévő avokádót szét kellett kenni egy késsel, így az egészet beterítette)

Október 13-án, szombaton este pedig elugrottunk Renacaba a fogadó apukámmal és a fogadó tesóimmal. Először készítettem pár képet az óceánnál a magyar zászlómmal, majd pedig beültünk sushit enni. Renaca kicsit más, mint Vina del Mar, mert látszólag csak éttermek és hotelek vannak mindenhol. Igazi turista város, ami nyáron tele van argentinokkal és persze más országokból érkezőkkel. Az esti kilátás pedig innen még lenyűgözőbb volt, mert Vina fényeit is láthattuk.

A magyar zászlómmal a tengerparton

Sushi

Evelynnel, háttérben Valparaíso fényei

Másnap október 14-én pedig egy álmom vált valóra és végre eljutottam Valparaisoba. Erre vágytam mióta csak itt vagyok, de eddig nem jött össze, pedig csupán 35-40 perc metróval (a fogadó anyukám minden nap ide jár dolgozni). Először szerintem el kéne magyaráznom, hogy nekem miért is olyan nagy dolog, hogy végre eljutottam ide. Még mielőtt tudtam volna, hogy Chilén beül hova fogok kerülni, már akkor is rengeteget álmodoztam erről a városról és már akkor teljesen beleszerettem, 13.000 kilométerről. A róla készült videót pedig milliószor megnéztem. Az érzés pedig, mikor azokat a helyeket láttam, amik ebben a videóban és a képeken is láthatóak, leírhatatlan. Ami viszont nem volt a képeken és a videóban sem, a város rengeteg árnyoldala. Omladozó házak; kanális szag, ami egyszerűen az egész várost belengi; kutyák mindenhol, bár ez egész Chilére jellemző. Ezt úgy kell elképzelni, hogy falkákban vonulnak, általában nem bántanak senkit, kukáznak és élik a mindennapjaikat nyugodtan. Bár inkább ezeket nem nevezném tökéletlenségeknek, mert nélkülük nem lenne ugyanolyon a város hangulata.

Először elmentünk hajókázni és olyan szerencsénk volt, hogy egyedül mi hatan voltunk az egész hajón, mert a többi turista nem tudta, hogy a metróban is lehet venni jegyet hajó túrára, olcsóbban és egyszerűbben. Szóval a VIP hajókázásunk kezdetét vette. Én pedig menthetetlenül szerelmes lettem a városba. Be lehetett látni a kis hegyeket, a színes házakat és a rengeteg utcát.

Kikötő

A fogadóanyukámmal

Valparaísot úgy kell elképzelni, hogy több kisebb hegy van egymás mellett, amik mind be vannak építve házakkal. Chile katonai hajói is ott álltak a kikötőben és meg is lehet őket nézni, de mi most oda nem mentünk, pedig biztos nagyon érdekes. Hajókázás után ebédelni mentünk, majd pedig felvonóval felmentünk az egyik hegy tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az óceánra és a városra. Itt pedig vettem magamnak és a családomnak képeslapot (amiket fel is adtam a postán és azóta már meg is érkeztek). 

Színes utcák kilátással az óceánra

A  fogadócsaládommal

Majd pedig még mielőtt haza indultunk volna, hogy a színes utcákba is betekintést nyerhessek, oda is elmentünk. Sajnos, nem sok időt töltöttünk itt, pedig nagyon tetszett, de majd még máskor is eljövünk.

Összességében nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szép helyen van lehetőségem élni egy éven keresztül. Turistaként a szívem szakadna meg, ha pár nap múlva itt kéne hagynom, mindezt a sok csodát, ami itt van.