La Quinta Región

 Érkezésem utáni pár napot azzal töltöttem, hogy ellátogattam az általam ismert/szeretett helyekre, illetve pár olyan helyre is sikerült eljutnom, ahol még nem jártam korábban. Ez fordítva is igaz, mert végül Valparaiso-ra, Concón-ra és Renaca-ra nem jutott időm. Így utólag durva belegondolnom abba, hogy 19 éjszakát töltöttem el ott és mégis ennyi minden kimaradt. Ennek a magyarázata viszont egészen egyszerű: olyan jól éreztem magamat ott, hogy néha a legjobb program, amit csinálhattam az volt, hogy egyszerűen otthon maradtam és a fogadócsaládommal voltam. Ami a legjobban hiányzott nekem Chiléből az így ki is derült… nem a városok és az utcák voltak, hanem a személyek és a mindennapok.

Templom Quilpué-ben

Villa Alemana

Az első utam Villa Alemana-ba vezetett, ami valljuk be nem rendelkezik túl sok felfedeznivalóval. A neve azt jelenti: „Német falu”, ami sokat elmond arról kik alapították… 1896-ban német és emellett olasz bevándorlók telepedtek le itt. Ma 126.000 fő lakosa van, és mint a korábbi blog bejegyzésben említettem, teljesen egybe van olvadva Quilpué-val. Mint rengeteg más chilei városban, itt is kocka utcák vannak, így egészen egyszerűen el lehet tévedni, ha nem tudod pontosan hányadik saroknál kell letérned. Az egész belváros 6-7 sarok hosszú és 4-5 sarok széles, plusz van egy egész nagy főtere. Nagyjából fél óra sétálás után megállapítottam, hogy bejártam szinte mindent. Mégis élvezetes volt a felfedezés, idős urak sakkoztak, kártyáztak, beszélgettek, e mellett számos utcai zenész játszott. Nem lehetett úgy megtenni két métert, hogy ne próbáljanak eladni valamit nekem, csak úgy pezsgett az élet. Hentesek és gyógyszertárak elképesztő számban találhatóak. Az árusokon kívül, ami még a zavartalan sétát meg-meg zavarta az, hogy mindenhol kutyák ülnek, fekszenek, alszanak. Elképesztő mennyiségű kóbor kutya van Chile utcáin és végre kezdik ők is belátni a problémát. Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban indítanak, örökbeadási és ivartalanítási mozgalmat. Nem éheznek a legtöbb esetben, mindig kapnak kaját valakitől, sőt kissé dagik is és ruhájuk is szokott lenni, aki nem tud máshogy segíteni, így szokott.

Kutyus a ruhájában az utcán

Pezseg az élet Villa Alemana-ban

Mielőtt távoztam volna, a főtéren leülve elfogyasztottam egy kávét. A legjobb kávé, amit az ember Chilében ihat az a kolumbiai. A chileieknek nincs kávé kultúrájuk, a legtöbben, ha fogyasztanak, akkor instant porokat isznak. Ez alól kivétel egyébként a fogadóapukám, aki mindig kolumbiai kávét iszik otthon…túl sokat is. Ameddig üldögéltem, körülöttem sátrakat építettek fel, melyeket- amint pár nappal később tapasztaltam- kézműves termék árusok laktak be. Nagyon meglepődtem, de Villa Alemana főtere minden hétvégén programot kínál a lakosainak a szeptemberi időszakban (és talán az év többi részében is, de ennek konkrétan nem néztem utána).

Quilpué

A második felfedező utam Quilpué-be vezetett, ahol most jártam először, pedig hányszor elsuhantam mellette, amikor Vina del Mar-ba mentem. Kb. 150.000 fő lakik itt és „Ciudad del Sol”-nak nevezik, vagyis a Nap városának. Ezt nem is értettem pontosan miért, de elvileg a tengerparti városokhoz (pl. Valparaiso) képest is itt több napfényes nap van az évben. Egészen pozitív meglepetés ért, sokkal érdekesebb központtal találtam szembe magam, mint Villa Alemana-ban. A főtéren hétköznap ellenére sokan lézengtek, és bár nem tudom honnan, de zene is szólt, ami jó hangulatot biztosított. Teljesen random módon kezdtem el sétálni a környező utcákban. Ami említésre méltó, hogy egy nagyon szép templomot találtam egy egészen csúnya pláza mellett. Azt hittem, hogy a templom melletti pláza csúnya, de rájöttem, hogy tévedtem, mert picit arrébb volt egy még rondább pláza.

 

Tele van a város micro-kal, vagyis helyi buszokkal

Vina del Mar

A sokak által ismert tengerparti város nekem is közel áll a szívemhez. Nosztalgikusan vágtam neki az utamnak… már a metró is nagy élmény volt, mert mindig énekel valaki vagy édességet, kaját, innivalót árul, sőt még olyanok is akadnak, akik elektronikai tartozékokat, töltőket, fülhallgatókat árulnak. Én a Miraflores megállóban szálltam le és ehhez közel meg is található az egyik ikonikus látnivalója a városnak: Reloj de Flores, vagyis egy óra virágokból kirakva. Ez most nem volt túl szép, mert tavasz lévén, még nem volt teljesen beültetve virágokkal, jelenleg készülnek a szezonra.

Egy ilyen nagyon rosszul sikerült képem van csak a Reloj de Flores-ről

Ha innen az ember elindulna balra, akkor megérkezik Valparaíso-ba, de én most jobbra vettem az irányt a tengerparton. Ezen a szakaszon nem igazán lehet fürdeni, sőt általánosságban Vina-ban nem, mert hatalmas hullámok vannak. Sokkal inkább ajánlatos Renaca-ba vagy Concón-ba elmenni, ha valaki megszeretne mártózni a jéghideg vízben. Ami viszont érdekes ezen a részen az a Castillo Wulff, ami egy kastély, melyet 1906-ban épített a Wulff család, de többször is át volt építve a tulajdonosok által. Végül a chilei állam megvette és a nemzeti építészeti kincsek közé sorolta. Jelenleg éppen felújításokat láttam, ami őszintén rá is fér az épületre, mert sokkal rosszabb állapotban volt, mint 6 évvel ezelőtt.

Castillo Wulff a tengerrel

Egy kisebb hídon lehet átkelni egy mocsaras rész felett, majd folytatni a sétát a tengerparton. A város kaszinója közismert, szép épület a többi kaszinóhoz képest, amit Chilében láttam (kb. minden városban szokott lenni egy Enjoy kaszinó). Szeptemberben szinte teljesen üresek a homokos partok, csak egy-egy futót és pár lézengő helyit lehet látni.

Kaszinó Vina del Mar-ban

A Muelle Vergara, vagyis a Vergara móló szintén hozzátartozik a Vina del Mar-i látképhez. Már messziről feltűnik, kellemes sétára hívogató. 1885-ben épült kereskedelmi célokra, és majdnem 100 év után, 1983-ban turisztikai célra kezdték használni. Ezen a partszakaszon nagyon modern toronyházak épültek, ahonnan csodás lehet a kilátás. Meglepően számomra egyáltalán nem rontja a látképet, hogy ott magasodnak, valahogy ez Vina del Mar arculatához tartozik. A mólóról be lehet látni a partot: jobbra Valparaíso terül el a dombjaival és a nagy kikötőjével, balra pedig látni lehet Renaca-t és a távolban a Concón-i homok dűnéket.

Muelle Vergara, a háttérben Renaca házai látszanak

Kilátás Valparaíso-ra a Muelle Vergara-ról

Az Avenida del Libertad-on mindig is szerettem végig sétálni, semmi különlegessége nincs, mégis sajátos hangulata van.  Váratlanul a környékén az ember szembe kerül egy moai-val (húsvét-szigetei kőszobor), illetve egy kis múzeummal, Museo de Fonck. Az „One Makihi” moai-t 1951-ben ajándékozták a Húsvét-szigetekről Vina del Mar-nak, de most azon munkálkodnak, hogy ezt a moai-t, illetve azt is, ami La Serena-ban található visszavigyék eredeti helyükre. Londonban további 13 moai található, melyeket szintén szeretnének visszatelepíteni társaikhoz a Húsvét-szigetekre.

Moai a Museo Fonck előtt

A városi sétám utolsó pontja pedig a Plaza del Vina volt, a város főtere. Innen indul a Calle Valparaíso, ez egy olyan utca, ami szintén kedves számomra. Boltok, kajáldák és egy kisebb kézműves piac találhatóak itt, hangulatos, élettel teli utca.

 

Olmué

Az egyik legkedvesebb emlékem az, hogy meghívott egy volt évfolyamtársam magához Olmué-ba. Montse és családja nagyon kedvesen fogadtak, ebéddel vártak, majd elmentünk felfedezni a kis városkát, ahol most jártam először. Nagyon hangulatos volt, hegyekkel körülvéve, családias. Csupán 15.000 fő lakik itt, mégis országszerte ismert az évente megrendezett Festival del Huaso miatt. A huaso jelentése „vidéki ember”, ez egy néphagyomány őrző fesztivál és az egész város erre a fesztiválra van kiélezve. Elmentünk egy szabadtéri múzeumba, ahol hagyományos használati eszközöket mutattak be. A főtéren felültem egy „lóra” és váratlanul rám tettek népviseleti ruhákat. Ez az esemény olyan hirtelen történt, hogy azt sem tudtam hol vagyok, csak mosolyogtam és ezt a megörökített pillanatot láthatjátok.

Montse és a családja, a kutyusokkal

Egyik pillanatról a másikra én is huaso lettem!

A délután folyamán ellátogattunk a közeli hegyekbe egy kis kápolnához, Santuario de Nino Dios de las Palmas-hoz. Arról híres, hogy itt található a „Nino Dios” szobor, vagyis a Kis Jézus szobra. A legendák szerint 1775-ben találta egy férfi egy ösvény mellett és haza vitte. Sosem jelentkezett érte senki. Sok évig őrizte, majd elcserélte egy zsák lisztre.  Sok csodát tulajdonítanak neki, így a mai napig szerveznek ide zarándoklatot, illetve imádkoznak hozzá, ha nagy a szárazság.

Nino dios, vagyis a Kis Jézus szobra

Hangulatos kis templomban taláható meg a szobor

Estére mielőtt visszatértem volna Villa Alemana-ba, még sétáltunk egy hatalmasat a természetben Olmué és Limache között. Láttunk rengeteg nyuszit, madarat és tavasz lévén, nagyon sok virág most virított. Jó lezárása volt az élményekkel teli napnak.

Montse-val

Ilyen nagy csapattal sétáltunk

Folyt.köv.