A semmi közepén is van élet - Copiapó és Antofagasta

 

La Serena-ból egy 4 órás buszúttal jutottam el Copiapó városába, ami már tényleg a végtelen semmi közepén van az Atacama-sivatagban. Nem tartozik a leglátogatottabb helyek közé, de számomra egy kellemes hely volt 3 napra. Mitzi-nél szálltam meg, akivel a Couchsurfing nevezetű applikáción keresztül vettem fel a kapcsolatot. Aki nem ismeri, hogy ez micsoda: hasonló mentalitású emberek vannak rajta, mint én, akik nagyon szeretnek utazni, új kultúrákat, embereket megismerni. Aki tudja, felajánlja, hogy befogad a házába pár napra, amikor utazol. Majd amikor éppen ők vannak úton, akkor hasonlóan keresnek szállást. Mindenkinek megéri, mert a repülőjegyeken kívül a legdrágább az utazás során a szállás. Ilyen módon meglehet azt spórolni, plusz egy sokkal mélyebb élményt kaphatsz, ha helyiekkel szállsz meg, beszélgetsz. Én mindig írok egy képeslapot, és ha van idő, akkor szeretek főzni/venni valami kaját nekik hálám jeléül.

Úton Copiapó felé, szerencsém volt és a virágzó sivatagot a távolból megcsodálhattam

Mitzi egy aranyos lány volt, beszédterapeuta és pár éve keresztül-kasul bejárta Svédországot, és rengeteg más európai országba is ellátogatott. A második napomon délután elvitt a kocsijával a Mar de Dunas nevezetű helyre, ami szó szerint azt jelenti: Homokdombok tengere. Leíró név, mert végtelen homokdombokat láttunk. 

Én és a homokdűnék

Egészen mágikusan nézett ki, ahogy a nap ment le

Itt megnéztük a naplementét és mesélt a környékről. 2010-ben itt volt a közelben az az eset, amikor 33 bányász beragadt a San José-i arany- és rézbányába, majd építettek egy kapszula liftet és azzal hozták ki őket. 70 napig voltak a föld alatt és a legprofibb mérnökök utaztak ide szerte a világból, hogy kitalálják, hogyan tudnák megmenteni őket. Erről egy film is készült, Antonio Banderas főszereplésével: A harminchármak. Amikor az eset történt a családtagok a bánya mellett sátoroztak, rengeteg ember ment el segíteni, ételt osztani.

Copiapó belvárosa is megér egy sétát. A Plaza de Armas, vagyis a főtere semmi extra, de kellemes hely volt üldögélni kicsit és inni egy Mote con Huesillo-t.

Szép kis fatemplom a főtéren

Nem nagy durranás a főtér

 Itt található Chile egyetlen ásvány múzeuma, mégpedig teljesen ingyenesen megtekinthető. Nem sokat konyítok a témához, de bementem és nagyon érdekes volt. Nem írtak túl sok infót, de pont eleget, így megemészthető volt egy laikusnak is. Amit még érdemes a városban csinálni, az a Kaukari parkban sétálás.

Az ásványmúzeumban

Kilátás a Kaukari parkban

Egy napos kirándulásként Caldera felé vettem az irányt busszal, ami oda-vissza 7000 pesoba került – vagyis 3000 Ft körül. Onnan pedig további 1500 pesoért egy Collectivo nevezetű, taxi szerű tömegközlekedési eszközzel jutottam el Bahía Inglesa-ra. Ez az egyik legszebb chilei tengerpart! Elképesztő türkizkékben tündököl a víz, fehér homokos a part. A vízbe persze nem megy be senki október elején, de még a nyári időszakban sem sokan, a hőmérséklete miatt. Mielőtt visszatértem volna Copiapóba, Caldera kikötőjében sétáltam és ettem empanadat.

 

Caldera főtere

És kikötője

Chile egyetlen türkizkék színű tengerpartja, Bahía Inglesa

A Copiapó környékén eltöltött három nap után Antofagastaba folytattam az utamat. Itt egy nagyon kedves helyi lány, Vicky és a családja fogadott be. Őt még Budapesten ismertem meg, ugyanis ott töltött el egy hónapos gyakorlatot orvostanhallgatóként a SOTE-n. Emlékeztem rá, hogy ebben a városban él, ráírtam és a legnagyobb vendégszeretettel vártak engem. Az eredeti három nap helyett, majdnem hatot töltöttem itt, ami sok kirándulással, sétával és pihenéssel telt el.

Kilátás a lakásból

Kilátás a hegyek felé, felkúsztak a házak

Antofagasta városa 360.000 fő körüli, ez a szám az elmúlt években a bevándorlások következtében jelentősen megnőtt. Érdekes a város felépítése, mert be van szorítva a hegyek és az óceán közé, ami azzal jár, hogy csak hosszában tud terjeszkedni. A lakás, ahol a család él hatalmas élmény volt nekem, mert az ablakok és a terasz a Csendes-óceánra néznek. Emellett központi elhelyezkedésű is volt, így könnyen el tudtam menni a belvárosba, ami valljuk be: nem nagy durranás. Egy újabb chilei Plaza de Armas, néhány sétáló utca, egy piac és vége is. A főtéren egy egészen szép óratorony van és a templom sem csúnya. 

Az óratorony a főtéren

Így néz ki egy átlagos utca, a háttérben a hegyek, amelyek bezárják a várost

Innen 5 perc sétával ki lehet érni a mólóra. A város tengerparti sétánya akár még jó is lehetne, de teljesen el van hanyagolva, büdös és szemetes is volt sajnos. A kis strand, ami a városban található a hűvös idő ellenére is telis-tele volt emberekkel.

A városi móló

Telis-tele a strand 

Ami kihagyhatatlan, ha az ember erre a vidékre jön, az nem más, mint a Mano del Desierto, vagyis a Kéz a Sivatagban nevezetű szobor. A neve leíró, ez egy hatalmas kéz a sivatagban, amelyet a Pánamerikai autóútról is lehet látni, ahogy elhalad mellette. Mario Irarrázabal chilei szobrász alkotta, valójában semmi extra, de ikonikussá nőtte ki magát. Amire még használják a szobor környékét: éjszaka hoznak ide turistákat csillagnézés céljából, mert nagyon tiszta az ég és profi képeket is tudnak csinálni.

Vickyvel és a barátnőjével a szobor mellett

Árulják a szuvenírt a semmi közepén

A szobor után még egy kilátóba is elmentünk – Mirador Caleta el Cobre – ahonnan megnéztük a naplementét. Elképesztő kilátásunk volt, a távolban nem tudtad eldönteni, hogy felhőket vagy a tengert látod. Mate-t iszogattunk, beszélgettünk és élveztük.

A felhők után valahol az már a Csendes-óceán

Élveztük a naplementét 

Antofagasta-tól 18 kilóméterre északabbra található a La Portada nevezetű természeti képződmény, ami egy tengerben álló kapu/portál. Vicky anyukájával mentünk el kettesben és ő mesélte, hogy régebben fürdeni is lehetett a mellette lévő strandokon és az emberek mászkáltak a sziklákon. Ma már le van zárva az egész, hogy megvédjék. Viszont gyönyörű kis ösvényt alakítottak ki, ami eddig nem volt ott. Elkocsikáztunk még egy Juan Lopez nevezetű nyaralófaluig, ahová Vickyék jártak fürdeni, amikor kisebbek voltak.

La Portada

Valami elképesztő kilátás nyílt a kiépített ösvényről

A Juan Lopez-i strandon van az élet, kijöttek a fiúk sütögetni

Érezni is lehet, hogy ez a két chilei város: Copiapó és Antofagasta, nem tartoznak a turista paradicsomok közé, de ha az ember keresi, meg is fogja találni a szépséget bennük. Mindkét helyen csodás embereket ismertem meg/találkoztam velük újra, nagyokat sétáltam és felfedeztem.