Első napok Peruban

 Bármennyire is szeretem Chilét, itt volt az ideje kijönnöm az országból. Őszintén, elég volt a sivatagból mostanra, szép, érdekes, csodálatos, de majdnem másfél hónapja nézem a kietlen tájakat. Mehettem volna délre is az országban, Patagóniába, de ahhoz pár ezer kilométert le kellett volna utaznom. Naivan azt hittem, ha végre Peruban leszek, látok zöldet, de a térképet böngészve rá kellett jöjjek, hogy zöldet november végéig alig fogok látni. Ki gondolta volna, hogy még további 2 és fél hetet töltök kietlen tájakon?

Jó, azért a magasföldi tájak kárpótoltak az erdők hiányáért

A határátkelésre november 4-én került sor, reggel 8-kor indultam el Arica-ból és reggel 8-ra értem Tacna-ba. Igen, jól olvastad, 2 óra időeltérés van a két ország között, pedig összesen kicsivel többet, mint 1 órát utaztam északra. Ez egy reggel fél 5-ös teljes világossággal és délután 6 órai teljes sötétséggel jár Peru ezen részén. Töménytelen mennyiségben indulnak buszok és taxik is Arica-ból, mert a chileiek átjárnak vásárolni és enni. Elképesztően olcsónak érződik minden 2 hónap után Latin-Amerika egyik legdrágább országában. Kiléptettek Chiléből, megkaptam a pecsétemet és beléptem Peruba, 90 napig lehetek itt.

Peruban vagyok!

A szállásom a Tacna-ban töltött napokra egy helyi nőnél volt, aki a két velem egykorú gyerekével él. Kissé külvárosban laknak, de könnyen elérhető a belváros tömegközlekedéssel. Kijött értem az állomásra, majd beugrottunk a helyi piacra, ahol más világban éreztem magamat. Rengeteg gyümölcs és zöldség volt, amit életemben nem láttam. Hirtelen a kezembe nyomott Isabel, a vendéglátóm, egy kis pohárnyi italt, amit kérdés nélkül meg is ittam, mint kiderült cukornád-ból volt préselve és irtó édes volt. Negyed óra után a kavalkádban beültünk a 700 forintos taxi-ba, ami hazavitt. A buszok 1 sol-ba, vagyis 100 forintba, a taxik pedig 7 sol-ba kerülnek ebben a városban, de ez változó, Limában pl. minden drágább.

A cukornádat préseli

Az elkövetkező napok arról szóltak nekem, hogy megérkezzek az országba. Intéznem kellett mobil internetet olcsón, kiderítenem melyik bankból éri meg pénzt felvenni, beváltanom a maradék chilei pesomat stb. Chilében otthon vagyok, de Peru egy teljesen új terep, ahol minden ismeretlen számomra, így mielőtt belevágtam volna a sűrűjébe, ezt a pár napot felkészüléssel töltöttem.

Maga Tacna városa meglepően tetszett, pedig nem voltak elvárásaim vele szemben. Közel 300.000 fős város a régió központja, és ahogy már említettem, a chileiek kiszolgálására van beállva. Kijelenthetjük, hogy belőlük élnek. Konkrét utcák vannak szentelve egy fajta dologra, pl. egy teljes utcányi optika vagy cipőbolt. Hatalmas nagy ruhás piacra is sikerült betévednem, meg találtam egy utcányi telefon kiegészítős boltot is. Ha pedig már átjönnek vásárolni, akkor enni is szoktak, mert imádják a perui konyhát. Emellett pedig túrákat is szerveznek a városból a környék nevezetességeihez.

Tacna katedrálisa

Én is elmentem egy túrára, amit 50 solról sikerült lealkudnom a felére, 25 sol-ra. Viszont nem ez a túra volt életem legizgalmasabb 6 órája. Egy dolog érdekelt lényegében, a Miculla mellett található petroglifek, ami kb. 45 perc volt az egész programból. A többi órát végigszenvedtem, mert mindent is próbáltak nekünk eladni. Borkóstoló, pisco sour kóstoló, pastel de choclo kóstoló, majd vegyél belőlük! Sőt, ebédelni is beültettek egy étterembe, amit persze fizetned kellet és nem volt olcsó. Végül itt volt a nap egyetlen pontja, ahol fizettem valamennyit, mert éhes voltam, így 15 solért ettem egy Papa a la Huanchaína nevezetű ételt. Krumpli finom, minimálisan csípős sajtos szósszal, olivabogyókkal, de perui mértékben itt ez drága volt. 

Sivatagi kilátás

Annyi tuti, hogy sokat tanultam ebből az esetből és kétszer is megnézem, milyen túrára megyek el. Legalább nem az eredeti áron, hanem csak a feléért voltam. A petroglifek pedig csodások voltak, ez kompenzálta az élményt.

Micullai petroglifek

Egy másik túrára is elmentem, ami viszont 100%-ban megérte. Candarave felé hajnal 5-kor indult el a buszunk. A 3 órányi út alatt egyszer álltunk meg az Apacheta kilátóban, ahol a spanyolok által behozott eukaliptusz fákkal benőtt és az inkák által kialakított teraszokkal teli völgy terült el előttünk. A távolban pedig két vulkánt láttunk. A túra árában benne volt egy reggeli és ebéd, amiket Santa Cruz-ban fogyasztottunk el. A reggeli egy meleg húsleves volt, de én lekváros kenyeret ettem helyette. Az ebéd pedig 3 fajta krumpli, saláta és nekem grill sajt, másoknak csirke volt. Peru a krumplik országa, több, mint 4000 fajta terem meg itt. 

A két étkezés között pedig az elképesztő Valle de los Géiseres-t néztük meg, vagyis a gejzírek völgyét. A legmagasabb pont, amire ezen a napon feljutottunk 4600 méter volt, amit rendesen megérzett a testem. A túravezető koka leveleket osztogatott rágcsálni, meg teát is adtak belőle, hogy a gyenge Alföldi testemet segítsék kicsit. Belegondoltam, hogy négyszer olyan magason voltam, mint az az ember Magyarországon, aki ugyanakkor a Kékes tetején állt. A fejfájás mellett viszont más problémám nem volt, bár az is igaz, hogy nem túráztunk, hanem a busszal vittek, majd néha kiszálltunk pár száz méteres sétákra. Ez egy olyanfajta fejfájás, amit csak az ért meg, aki járt már ilyen magasságban, nyillal, kellemetlen, lehet csak beképzelem, de mintha a nyomástól repedne szét… de a koka levél rágcsálás tényleg segít.

Fotó az egyik gejzírrel

Csoportkép!

A vendéglátómmal, Isabellel

Másfél napra elnéztem Ilo-ba is, ahol Isabel nővére lakik, így nála megtudtam szállni. Egy körülbelül 70.000 fős tengerparti városról van szó, itt van a régió legfontosabb kikötője. 2 órás busz utam szinte végig a tengerpart mellett haladt, de nagyon kietlen volt a táj, nem túl szép falvakkal és az sem tette sokkal szebbé, hogy be volt borulva, de még így sem lehet azt mondani a Csendes-óceánra, hogy csúnya. Valami magasztos mindig lesz számomra az óceánban, elképzelhetetlen nagy víztömeg, rengeteg ismeretlennel. Miután megérkeztem felfedeztem a kikötőt, ahol 1 perc sem kellett ahhoz, hogy rám tapadjon egy férfi. Mindenképpen megszerette volna etetni az ott lebzselő oroszlánfókákat, hogy én le tudjam videózni, ezért persze kompenzációt várt. Nem tudom hányszor kellett elmondjam neki, hogy nem fogok fizetni, amikor végre békén hagyott és tudtam folytatni az onnantól kezdve nyugodt sétámat. Az a vicces, hogy pár perccel utána simán bedobta a hal maradékokat a vízbe és 50 méterről ezt megnézhettem. Nem tudom mennyire helyes egyébként ez, mert amikor felordított az oroszlánfókák egyből odaúsztak, sőt amennyire tudtak kimásztak a vízből és szinte meglehet őket érinteni.

A vendéglátómmal Iloban

Ilo főterén

Rengeteg oroszlánfóka tanyázik itt

Délután a vendéglátóm eljött velem sétálni és felfedeztük tengerparton. Megkóstoltam egy perui édesseget a chicharron-t, amit leginkább a csőrögéhez tudnék hasonlítani és egy édes, méz-szerű szósszal eszik. A piacon pedig olcsón beszereztem pár zoknit, mert fogyó eszköz, valamilyen módon sikeresen elvesztettem az utazásom során az otthonról hozottakat. A második napon is a tengerparton sétáltam a másik irányba, a várost néztem meg egy dombról és lényegében semmi más nincs itt, de jó kis kiruccanás volt.

Folyt. köv.