Latin-Amerikai kalandozás

  Bármennyire is szeretem Chilét, itt volt az ideje kijönnöm az országból. Őszintén, elég volt a sivatagból mostanra, szép, érdekes, csodálatos, de majdnem másfél hónapja nézem a kietlen tájakat. Mehettem volna délre is az országban, Patagóniába, de ahhoz pár ezer kilométert le kellett volna utaznom. Naivan azt hittem, ha végre Peruban leszek, látok zöldet, de a térképet böngészve rá kellett jöjjek, hogy zöldet november végéig alig fogok látni. Ki gondolta volna, hogy még további 2 és fél hetet töltök kietlen tájakon? Jó, azért a magasföldi tájak kárpótoltak az erdők hiányáért A határátkelésre november 4-én került sor, reggel 8-kor indultam el Arica-ból és reggel 8-ra értem Tacna-ba. Igen, jól olvastad, 2 óra időeltérés van a két ország között, pedig összesen kicsivel többet, mint 1 órát utaztam északra. Ez egy reggel fél 5-ös teljes világossággal és délután 6 órai teljes sötétséggel jár Peru ezen részén. Töménytelen mennyiségben indulnak buszok és taxik is Arica-ból, mert a chil...

  Az utazásom második hónapjának a végére értem és ez egyben az észak-chilei szakasz végét is jelentette. Arica városa a legészakibb chilei nagyváros. Ezután már Peruban folytattam az utazásomat. Az érzések össze-vissza kavarogtak bennem ezekben a napokban, mert készen álltam az új élményekre, de ez egyben azt is jelentette, hogy az olyannyira szeretett országomat elhagyom ismeretlen hosszúságú időre. Annak örülök, hogy az utolsó napjaim Chilében szépen és tartalmasan teltek, amit most el is mesélek nektek. Arica látképe Itt a világ legaranyosabb helyi családjánál szálltam meg. Pamelát egy Facebook csoporton keresztül ismertem meg és hatalmas szeretettel fogadott az otthonába, engem, a teljesen ismeretlen utazót. Gondoljunk bele, hogy az ő helyében mi befogadnánk-e valakit így? Én igen, de a legtöbb ember válasza erre egy egyértelmű nem lenne. Pamela és én is abban a filozófiában éljük az életünket, hogy az emberek alapvetően jók. A legtöbb ember jó és szomorú lenne, ha sosem bíz...

  Majdnem három hetet töltöttem el a chilei magasföldön önkéntesként egy hostelben. Már említettem egy korábbi bejegyzésemben, hogyha van rá lehetőségem, akkor szeretek önkénteskedni. Én ezt a Workaway nevezetű oldalon keresztül szoktam megtenni, de rengeteg más hasonló oldal létezik. Miért is jó ez az embernek? Szállás és kajáért cserébe napi néhány óra munkát várnak el tőle. Egy több hónapos utazás során, a szállás és a kaja a legdrágább és ezek megszerzése a legfárasztóbb részei az ember napjainak, így ha ezeknek a stressze alól felmentést kap pár napig/hétig, az csodálatosan felszabadító és pihentető. Egyébiránt azért is megéri, mert rengeteg új tapasztalatot és kapcsolatot lehet szerezni, valamint az élmény miatt, hogy egy-két napnál többet tölthetsz el csodás helyeken. Bár a táj kissé kietlen, de a sivatag után elképesztően zöldnek tűnik minden Kalandosan indult ez az élményem, mert nem volt olyan egyszerű eljutni Chusmiza-ba. Ha valaki megnézi a térképen, hogy ez hol van: ...

  Újabb chilei nagyvárosba jutottam el, aminek a nevét már annyiszor láttam és hallottam, de semmit sem tudtam róla. Ebből kifolyólag én lepődtem meg a leginkább, amikor egy ideje már mentünk a városban és hirtelen egy nagy szakadék mellett kezdtünk leereszkedni a busszal, kilátással a tengerpartra és hatalmas homokdűnékre. Mint kiderült, a városi rész, ahol én már azt hittem, hogy megérkeztem Iquique-be, az még csak az Alto Hospicio nevű település volt. Érdekes, mert Iquique az elhelyezkedése miatt – be van szorítva a tenger és a hegyek közé – nem tud terjeszkedni csak Alto Hospicio felé, ami így 20 év alatt háromszorosára növekedett. Ami miatt Iquique és az egész régió fontos, az hogy itt is található adómentes övezet, mint Punta Arenas-ban – legdélebbi nagyváros Chilében. Az elhelyezkedésük miatt van ez így: Iquique fontos kikötő, Bolívia tengeri kapujának is nevezik, Punta Arenas pedig fontos a Magellán-szoros és az Antarktisz szempontjából. A tengerpart Itt is nagy szerencsé...

  Nosztalgia fogott el a San Pedro de Atacama-ba való érkezésemkor. Évekkel korábban már jártam itt, de egy hatalmas különbség volt az akkori és a mostani látogatásom között: 2019-ben a fogadócsaládommal, anyukámmal és a testvéremmel kirándultunk itt, most pedig teljesen egyedül érkeztem meg. Ha valaki szeretné elolvasni az akkori bejegyzésemet is, akkor itt találja meg ! Táj a városka felé haladva Ilyen utcái vannak San Pedronak A városi templom Amiatt is fontos mérföldkő volt ez a városka az utazásom során, mert ez volt a legelső alkalo m, hogy hostelben szálltam meg. Alapjába véve, amikor csak tudok alternatív szálláslehetőség után nézek, és ez az esetek 85%-ban sikerül is. Ilyenek: barátoknál/ismerősöknél megszállás, Couchsurfing vagy önkénteskedés. Én ezt inkább érzem egy utazási stílusnak, mint spórolási kényszernek, mert sokkal jobban bele tud az ember látni egy ország életébe, ha folyamatosan belép a helyiek életszférájába. Egyértelmű, hogy az anyagi vonzata is kedvező, a...